2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Simor András magyar jegybankelnökkel közölt interjút kedden internetes kiadásában a The Wall Street Journal Europe (WSJE) című, európai kiadású amerikai üzleti napilap.

Az írás azt emelte ki a Simor által mondottakból, hogy a magyar kormányzó párt adó- és nyugdíjpolitikája kockázatos, és hogy szerinte a beruházók bizalmának erodálása az egyik legnagyobb lehetséges veszélyt jelenti a nemzetgazdaságra nézve.

A WSJE a Magyar Nemzeti Bank elnökéről azt írta, hogy összekülönbözött a populista kormányzó párttal, amely földcsuszamlásszerű választási győzelmet aratott áprilisban, magas átmeneti adókat vetett ki a bankokra és más nagyvállalatokra, hétfőn pedig olyan törvényt fogadott el, amely jelentős összeget irányít át a magán-nyugdíjpénztári alapokból az állami kasszába.

A lap emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök arról beszél: lendületet akar adni a gazdasági növekedésnek, a személyi jövedelemadó, illetve a  kisebb vállalkozásokat terhelő adó csökkentésével, illetve ösztönözni kíván bizonyos, családoknak járó szociális-jóléti juttatásokat.

Az interjúban Simor András szkeptikusan szólt a kormány intézkedéseiről, és "a konvenciókkal szakítónak" minősítette azokat. Arra figyelmeztetett, hogy a költségvetés rövid távú megszilárdítását célzó politika végül inflációhoz vezethet, és keresztbe tehet a hitelezésnek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!