2p

Sokkal mélyebb az amerikai recesszió, mint ahogy azt a tengerentúlon korábban gondolták, áll a pénteken közölt kormányzati jelentésben.

Az éves GDP felülvizsgálás részeként az amerikai Kereskedelmi Minisztérium megállapította, hogy a gazdaság 5,1 százalékkal csökkent 2007 negyedik negyedéve és 2009 második negyedéve között, ami sokkal mélyebb, mint a korábban becsült 4,1 százalék. Ez a legsúlyosabb recesszió a második világháború óta. Az elmúlt időszak növekedése ellenére az amerikai GDP még mindig a válság előtti csúcs alatt áll.

Az IHS Global Insight elemzője, Nigel Gault szerint a felülvizsgált adatok segítenek megmagyarázni a gyenge munkaerőpiaci számokat. A válság előtt nehéz volt elképzelni, hogy a gazdaság 9 százalék feletti munkanélküliség mellett nőjön.
 
A felülvizsgált adatok szerint az amerikai gazdaság 2008-ban 0,3 százalékkal csökkent, vagyis gyengébben teljesített a korábban becsültnél. 2009-ben a tényleges GDP zsugoródás 2,6 százalék helyett 3,5 százalék volt. Ugyanakkor 2010-ben 3 százalékkal nőtt az amerikai gazdaság a korábban gondolt 2,9 százalék helyett.
 
 
Ezek szerint amikor Barack Obama megnyerte a 2008-as elnökválasztást, a gazdaság szabadesésben volt. Az elnökválasztás negyedévében 8,9 százalékkal esett éves szinten a GDP.
 
Újabb rossz adat
 
A délután megismert 2011 második negyedéves amerikai GDP adat egyébként rosszabb lett a vártnál, ráadásul az első negyedéves adatot a korábbi 1,9 százalékról mindössze 0,4 százalékos bővülésre módosították.
 
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!