3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A korábbi tendenciához hasonlóan tavaly is csökkent a nyerőgépek működtetéséből származó bevétel, ezért nehéz évet zártak azok a vállalkozók, akik ezen a piacon tevékenykednek - mondta Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSZSZ) elnöke pénteken Budapesten.

Az MSZSZ pénteken a fővárosban tartotta küldöttgyűlését, amelyen összegezték a múlt évi tapasztalatokat és meghatározták az idei teendőket.

Az MSZSZ elnöke közölte: tavaly a nyerőgép-piac tiszta árbevétele 76,9 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi 81,3 milliárd forinttal. A piaci szereplők játékadója 2010-ben 31,7 milliárd forint volt, szemben a 2009-es 35,7 milliárd forinttal. A játéktermek és a nyerőgépek száma 8,7 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest.

Az elnök szerint a múlt évi tendencia az idei első negyedévben is folytatódott.

Schreiber István szerint a piaci folyamatok negatív irányát elsősorban a fizetőképes kereslet jelentős mértékű csökkenése eredményezte. Az elnök úgy vélte: piaci tartalékok már csak az on-line szerencsejátékban lelhetők fel. Ezért ezt a piaci szegmenst újra kell szabályozni annak érdekében, hogy legális csatornákba folyjanak be a bevételek, és az államnak is származzon adóbevétele a játékokból.

Helmut Kafka, a nyerőgép piacon 23 európai szervezetet tömörítő Euromat alelnöke arról beszélt: az az elképzelés, hogy a gépenkénti játékadót a mostani 100 ezer forintos havi szintről ötszörösére emeljék, a magyar nyerőgép-piac teljes ellehetetlenítését eredményezné. A szakember szerint ez azzal a következménnyel is járna, hogy mindazok, akik most a legális piacon játszanak elsősorban a szürke- vagy feketezónába menekülnének.

Schreiber István arról is beszélt , hogy várhatóan még az ősszel kialakítandó szerencsejáték stratégia végleges változatának elkészítése előtt az illetékesek átgondolják a tervezetet. Hozzátette: vannak olyan jelzései, amelyek alapján ebben reménykedhet.

Majoros Márta szociálpszichológus, aki a szerencsejáték-függőkkel is foglalkozik, s aki a Szerencsés Segítség Alapítvány munkájában is közreműködik elmondta: Magyarországon a csak szerencsejáték-függők száma mindössze néhány ezerre tehető.

Jelezte ugyanakkor, hogy az úgynevezett multiaddiktív személyiségű betegek száma - akik többféle függőségben is szenvednek, például alkohol, drog, dohány vagy párkapcsolati függőség - már százezres nagyságrendű. Elmondta azt is, hogy a szerencsejáték-függésből nem lehet kigyógyulni, mivel az krónikus betegség, csupán tünetmentessé lehet tenni a beteget.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!