4p

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tavalyi bevétele 11,874 milliárd forint volt, az eredeti előirányzatnál 29,1 százalékkal magasabb, kiadásai 11,167 milliárd forintot tettek ki, 21,4 százalékkal haladták meg az előirányzatot - közölte a felügyelet 2006. évi gazdálkodásának adatait honlapján.

Egy évvel korábban a PSZÁF bevételei 9,6 milliárd forintot, kiadásai 9,9 milliárd forintot tettek ki. A PSZÁF a felügyelt intézmények által fizetett díjbevételekkel önállóan gazdálkodik, azt kizárólag működésének fedezetére használhatja fel. A bevételek közül a felügyeleti díjak az egy évvel korábbi 9,25 milliárd forinttal szemben tavaly 11,54 milliárd forintot tettek ki, míg a bírságok a 2005. évi 150 millió forintról 103,3 millió forintra csökkentek. A jelentős felügyeleti díj növekedést a szektorok - elsősorban a tőkepiac - vártnál nagyobb növekedése és a 2005-ben tervezett és 2006-ban még meg nem valósult - felügyeletidíj-struktúraváltás elmaradása okozta - derül ki a jelentésből.

A pénzpiacon belül a pénzügyi vállalkozásoknál volt a legjelentősebb a növekedés (26 százalék), de részarányuk csupán 5,1 százalékos a teljes díjbevételből. A tőkepiacon a befektetési alapkezelők által fizetett díjak nőttek a leginkább, 55 százalékkal. A pénztáraknál az önsegélyező és egészségpénztáraktól befolyt díjbevétel nőtt több mint 30 százalékkal, de részarányuk együtt is alig haladja meg az 1 százalékot.

Az előző évhez képest jelentős volt a befizetett díjak csökkenése a pénzváltók és ügynökök körében. A befolyt díjbevételekből képzett tartalék összege 2006-ban 1,6 milliárd forint volt, így az előző években képzett tartalékkal együtt a fejezeti tartalék összege megközelítette a 3 milliárd forintot. Tavaly összesen 105,3 millió forint bírság folyt be a felügyelethez, melyből 2 millió forintot egy bírósági ítéletnek megfelelően visszautalt a PSZÁF. A 105,3 millió forint tartalmazza a 2006-ban kirótt bírságokból származó befizetéseket, valamint a korábbi évekről áthúzódó befizetéseket, illetve ezek késedelmi kamatait. A vonatkozó jogszabályok értelmében a bírságbevételeket a felügyelet saját működésére nem használhatja fel, ezek egy részét a piaci szektoroknál működő betét- és befektető-védelmi alapok felé utalja tovább, illetve a pénzügyi piacok működését és fejlesztését elősegítő pályázati rendszeren keresztül osztja ki.

Tavaly - a 2005-ben befolyt bírságpénzekből - összesen 53,4 millió forint értékben írt ki a PSZÁF pályázatokat. Hasonlóan az intézményvédelmi alapok felé továbbutalandó összegekhez, a pályázatokkal kapcsolatban is elmondható, hogy a peresített összegeket a PSZÁF elkülönítetten kezeli, és ezeket nem pályáztatja.

Tavaly a felügyelet átlagos statisztikai állományi létszáma 494 fő volt, az év második felében 56 fős létszámcsökkentésre került sor, ez indokolja a személyi juttatások 8,9 százalékos növekedését. A dologi kiadások 2 milliárd forintot tettek ki, ezek adták a tényleges kiadások 21,3 százalékát. A módosított előirányzathoz képest a felhasználás mindössze 68,4 százalékos volt. A felügyeletnél 2006-ban 422,7 millió forint összegben történt beruházási, felújítási kifizetés, mely az előző évinek közel kétszerese. A felhalmozási költségvetésben a növekedést a székház átépítésének nettó 24,1 millió forintos, illetve a gépjármű beszerzés nettó 39,4 millió forintos költsége okozta. Az előirányzat ennek ellenére is a tervezetten belül maradt. A legnagyobb beruházások az informatikai területen történtek, 327,7 millió forintból valósult meg a szerverek cseréje, az operációs rendszerek szoftverkövetései és a KIR (Központi Információs Rendszer) fejlesztése.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!