Tovább élénkült az amerikai gazdaság áprilisban, illetve május elején - olvasható az amerikai jegybank 12 körzetének szerdán ismertetett közös jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben. Ugyanakkor az idén első ízben fordult elő, hogy a vizsgált körzetek némelyikében lassult a gazdasági növekedés üteme.
Ezt leszámítva a körzetek többsége általában véve optimistán nyilatkozott a gazdasági kilátásokról, bár kevésbé bizakodóak, mint az előző, március elején készített felmérés tanúsága szerint voltak.
A bézs könyv szerint az elmúlt másfél hónapban javult a foglalkoztatási helyzet. A legtöbb körzetben béroldalról nem volt inflációs nyomás, mivel bőségesen van munkaerő, így a dolgozók nem igazán tudnak előállni béremelési követelésekkel.
Az elemzés rámutat arra is, a gyártók igyekszenek áthárítani a fogyasztókra a nyersanyagok drágulása miatt megnövekedett termelési költségeiket, de ez a törekvésük eltérő sikerrel jár körzetenként és szektoronként. A Bézs Könyv megállapításait figyelembe veszi majd az amerikai jegybank kamatdöntő Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC), amely június 21. és 22. között tartja következő ülését.
MTI/mfor.hu