2p

Vajon miről lehet megismerni egy gondolat igazi híveit? Hát például arról, hogy élik is azt, amiről beszélnek vagy írnak: példát mutatnak, azaz vizet isznak, ha vizet prédikálnak, és bort, ha bort.

A legjobb szakáccsal is előfordul, hogy az étel odakozmál. A könyv utolsó része azt sugallja, hogy a kudarcok nagy része néhány tipikus okra vezethető vissza. Például azt hisszük, hogy egy modern informatikai rendszer telepítésével kipipálhatjuk a tudásmenedzsment feladatainkat, aztán ülünk a vadonatúj négysávos út szélén, és az autók csak nem akarnak megjelenni. Vagy nem vesszük észre, hogy ami teljes sikert hoz az egyik helyen, az teljesen működésképtelen egy másik környezetben. Rumizen szerint egyesek valamilyen élménytől fellelkesedve hübelebalázs módjára vágnak bele az egészbe: eldöntöttük, hogy felépítjük a tudásmenedzsment rendszerünket, tervezés egy hónap, megvalósítás két hónap, világuralom és a szegénység teljes felszámolása három hónapon belül. Hát ez így aligha megy, a dolgoknak érniük kell, különösen akkor, ha emberekről, viselkedésről, érdekekről, kultúráról van szó.

Ez az utolsó rész legfontosabb tanulsága.

Ha valaki úgy dönt, hogy érdekli a tudásmenedzsment, de csak egyetlen könyvet hajlandó elolvasni róla, nyugodtan kiválaszthatja Rumizen könyvét az idiótáknak-sorozatból. És az sincs kizárva, hogy meggondolja magát.

Melissie Clemmons Rumizen: The Complete Idiot's Guide to Knowledge Management. Alpha Books, 2002. könyvismertetése


Bőgel György, KFKI Számítástechnikai Rt.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!