6p

Sok szakértő már az év eleje óta komoly olajár emelkedést jósolt, amely eddig – az autósok örömére - váratott magára. Áprilisban ezért már bejelentettek egy kitermelés korlátozást az OPEC tagjai, most Szaúd-Arábia újabb lépést tesz. Rövidtávon ez valószínűleg a magyar üzemanyagárakra is hatással lesz, az viszont nem egyértelmű, hogy ez egy komolyabb drágulás kezdete lesz-e.

Vasárnap a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és partnerei (OPEC+) az egyeztetések után azt jelentették be, hogy nem változtattak az év hátralévő részére tervezett olajkitermelés-csökkentésen. Mielőtt ez további áresést okozott volna a piacokon történt egy váratlan fordulat. A világ legnagyobb olajexportőre, Szaúd-Arábia ugyanis jelezte, hogy júliustól további önkéntes termeléscsökkentést hajtanak végre. A királyság kitermelése a májusi mintegy 10 millió hordóról napi 9 millió hordóra csökken - közölte a szaúdi energiaügyi minisztérium.

A hír hatására hétfőn komolyabb drágulást láthattunk, az Európában irányadó Brent nyersolaj határidős jegyzései 3 százalékos pluszban is jártak napközben, ám a délutáni órákra az emelkedés megtorpant és már csak 1,5 százalék körüli pluszt mutatott az energiahordozó. Természetesen a kitermelés visszafogására nem csak a Brent, hanem az amerikai West Texas Intermediate (WTI) jegyzése is megugrott.

A meglepetés hatással lesz az árakra

Ugyan a korábbi dominanciájához képest az OPEC+ ma már kisebb súlyú, ám a szervezet döntései így is meg tudják mozgatni a piacokat. Korábban, április 3-án az olajkartell több termelője együttesen döntött napi 1,66 millió hordó termeléscsökkenésről. Éppen ezért a várakozás előzetesen az volt, hogy a szervezet nem jelent be újabb visszafogást. Ha szarkasztikusak akarunk lenni, ez a várakozás teljesült is, hiszen az OPEC+, mint szervezet valóban maradt a korábbi terveknél. Az ugyanakkor egyértelműen meglepetést jelentett, hogy a kartell legnagyobb kitermelője, Szaúd-Arábia mégis lépett, ami egyes szakértők szerint a rövidtávú piaci hatáson túlmutat. Az OPEC+ a világ nyersolajtermelésének mintegy 40 százalékáért felel, a döntéseik így nem csak az aktuális piaci árakra, de a többi szereplő döntéseire is jelentős hatással lehetnek.

"A piac nem számított széles körben arra a szaúdi döntésre, hogy egyoldalúan napi 1 millió hordóval csökkentik a kitermelést" - mondta a Rapidan Energy elemző cég elnöke, Bob McNally a CNBC-nek a döntést követő. "Ismét bebizonyosodott, hogy Szaúd-Arábia hajlandó egyoldalúan cselekedni az olajárak stabilizálása érdekében" - mondta McNally, aki a 2021. januári példát említette, amikor az olajipari titán a szervezet többi szereplőjétől függetlenül napi 1 millió hordóval csökkentette a kitermelést.

További árfolyamokért kattintson laptársunk, a Privátbankár árfolyamfigyelőjére! >>

Az olaj árának növekedése vélhetőleg rövid időn belül a finomított termékeknél is érvényesül, így az elmúlt hetekben kezdődött drágulás folytatódhat az üzemanyagoknál. Ennek a valószínűsége már csak azért is jelentős, mert a nyári időszakban az utazások magasabb intenzitása miatt a fogyasztás jellemzően növekszik. Közgazdasági alapigazság, hogy növekvő kereslet és csökkenő kínálat mellett az árak magasabb szinten kerülnek egyensúlyba.

Mennyire lesz tartós mindez?

A szakértők között ugyanakkor nagyon végletes a vélemények különbsége. Az olajárak emelkedése szempontjából optimista elemzők szerint a szaúdi lépés azért erős üzenet, mert a korlátozással valóban csökkenő kínálattal kell számolni. Ráadásul szerintük az év második felében a gazdasági aktivitás erősödésével a nyersolaj ára folyamatosan növekedni fog, és a jövő év elején meghaladhatja a 100 dollárt.

Csakhogy az ellentétes véleményen lévők épp a fenti két fő állítást kérdőjelezik meg. Szerintük ez a hétvége a szaúdiak "végső kudarcát" jelentette abban az értelemben, hogy az OPEC+ többi tagja kihátrált az összefogás mögül, és nem vállaltak további termeléskorlátozást. Emiatt könnyen lehet, hogy emelkedő árak esetén a szervezet tagjai akár még plusz mennyiségű olajat is piacra dobnak. Arról nem beszélve, hogy más kitermelők is képesek lehetne legalább részben pótolni azt a mennyiséget, amelyet a szaúdiak most kivonnának a piacról.

Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a növekvő keresletre sincs egyértelmű garancia. Számos szakértők – legyen szó olajipari vagy más makroelemzőről – továbbra is inkább kérdőjeleket lát akár az Egyesült Államok, akár Kína kapcsán, miközben az Európai Unió részéről sem látható érdemi keresletnövekedés. Szerintük emiatt az idei évben továbbra is "rendkívül gyenge" marad az olajpiac. A kitermelés most bejelentett visszafogása egyes pesszimista prognózisok szerint a várható keresletcsökkenésnél akár kisebb is lehet. Így az olajár egy átmeneti megugrását követően akár ismét lejtőre kerülhet. A hasonló véleményen lévő szakértők szerint a 100 dolláros olajár helyett sokkal valószínűbb, hogy még a Brent esetén is 70 dollár alatti árakat láthatunk majd.

Mit jelentenek ezek a forgatókönyvek a magyar autósok számára?

Az utóbbi időszakban a Brent esetén a 75 dollár környékén mozgó árak hétfőn 77 dollár fölé ugrott. Amennyiben ez a mozgás folytatódik, akkor változatlan forintárfolyam esetén nagyjából 80 dolláros szintnél kell 600 forintos üzemanyagárakra számítani. Pontos szinteket azért nehéz mondani, mert a finomított termékek iránti kereslet változása miatt a nyersolaj és az üzemanyagok közötti úgynevezett finomítói marzs is módosul.

Megint elszállnak az árak, vagy csak átmeneti drágulást láthatunk? Fotó: Depositphotos
Megint elszállnak az árak, vagy csak átmeneti drágulást láthatunk? Fotó: Depositphotos

Ugyanakkor, ha a nyersolaj lejtőre kerülne és valóban 70 dollár alá csúszna, az szinte biztosan a fent említett finomítói marzsok beszűkülésével is járna. Ebben az esetben jó eséllyel komolyabb áresés jönne a benzinkutakon: ilyen olajár mellett nagy valószínűséggel a lélektani 500 forintos szint közelébe esne mind a gázolaj, mind pedig a benzin ára. Persze azt érdemes hangsúlyozni, hogy a gazdaságban minden mindennel összefügg, és amennyiben az olaj iránti globális kereslet nyomott marad, az azért következne be, mert világszerte recessziós kilátások vannak. Ez pedig a globálisan az egyik legnyitottabbnak számító magyar gazdaság számára sem sok jóval kecsegtetne. A rosszabb gazdasági körülmények miatt könnyen lehet, hogy a múlt héten bejelentett befektetéseket sújtó sarc után akár a vállalatoknak, akár a lakosságnak újabb elvonásokkal kell majd szembenézni. Nincs tehát arra garancia, hogy amit az olcsóbb üzemanyagok révén a lakosság a vámon nyerne, azt nem bukja el a réven. Igaz, az üzemanyagok árának növekedése sem jelentene arra garanciát, hogy az őket terhelő tételek csökkenjenek, a magas infláció miatt összességében ez a magyar lakosság szempontjából még rosszabb forgatókönyvnek is tűnhet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!