5p

A mai Kormányinfón elhangzott, hogy az oltást népszerűsítő kampányt indít a kormány.

Természetesen a koronavírus-helyzet értékelésével indult az idei első Kormányinfó - amit a szokásoktól eltérően nem Orbán Viktor miniszterelnök tartott, hanem Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás szerint az idei év első felét is a járvány fogja meghatározni. Jó hír, hogy túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán, visszaszorulóban a vírus. Máshol Európában rosszabb a helyzet, ezért továbbra is fennáll a veszély, hogy más országból hozzák be a vírust.

A miniszter közlése szerint tavaly 9000-rel többen haltak meg Magyarországon, mint egy évvel korábban. A növekedés a koronavírusos megbetegedésekre vezethető vissza.

Gazdasági témákat érintve Gulyás komoly részsikernek nevezte, hogy a foglalkoztatási statisztikák szerint tavaly decemberben - a járvány második hulláma idején - 4000 emberrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.

Ami a korlátozó intézkedések enyhítését illeti, a miniszter szerint két esetben kerülhet erre sor: ha a járványgörbe továbbra is lefelé tart, illetve ha sikerül az átoltottságot olyan mértékűre növelni, hogy a legveszélyeztettebbek biztosak lehessenek abban, hogy nem kapják el a vírust. A feltételek között rögzítette a lényegesen kevesebb aktív megbetegedésszámot.

Szóba került az oltás is. A magyar kormány minden uniós beszerzésben benne van, legyen szó európai vagy keleti oltóanyagról. Eddig öt gyártóval összesen 19,7 millió oltóanyagot kötöttünk le az Európai Unión keresztül, de a miniszter szerint a szállítás lassú, ami miatt Brüsszelt éles tagállami kritikák érték - nem csak tőlünk, de Finnországtól Németországig számos más államtól is. "Számtalan olyan ország van, amelyik eredményesebben kezelte ezt a helyzetet, mint az unió" - mondta a miniszter.

Magyarországra eddig 129 860 ember beoltására elég oltóanyag érkezett, s összesen 96,1 ezer ember esett már át az oltáson. A Pfizer mellett már a Moderna készítménye is elérhető, de így is heti 100 ezer alatt van a mennyiség, amit kapunk. Ebből kiszámolható, hogy mintegy 3 millió ember átoltásához 30 hétre volna szükség, ami nagyon hosszú idő, ezért máshonnan is kell vakcinát szerezni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium vezeti a tárgyalásokat, amelyek mások mellett Kínával és Oroszországgal is folyamatban vannak. Sőt, a kínaiakkal meg is állapodtak, már csak a magyar hatóság, az OÉGYI engedélyét kell megvárni (ez az információ egybevág a Szijjártó Péter miniszterrel készült interjúnkban elhangzottakkal).

Gulyás szerint ha sikerül több helyről vakcinát szerezni, akkor nyár előtt sor kerülhet a nyitásra a turizmusban. Ha elegendő oltóanyag állna rendelkezésre, akkor napi félmillió oltást is be lehetne adni, erre készen áll az ország. A miniszter nyomatékosította, hogy az oltás önkéntes marad, de jelentkezni kell rá, ezért mindenkit biztatnak a regisztrációra. A magyar kormány egyértelműen oltáspárti, kampányt fognak indítani az oltás népszerűsítésére - mondta a miniszter, aki nem ismer olyan kormánytagot, aki ne akarná beoltatni magát.

Ezt követően a Kormányinfó tematikája visszatért a gazdasági kérdésekhez. Gulyás ismertette, hogy a hitelmoratórium meghosszabbításával élő családok 3600 milliárd forint hitelt viselnek. A vállalati hitelállományból pedig 4300 milliárd forint esik a moratórium hatálya alá. A gazdaságvédelmi intézkedések másik fontos lába a bértámogatás volt, amely során a járulékkal együtt a bérek kétharmadát vállalja át az állam. Az érintett ágazatokban - vendégátás, szálláshely-szolgáltatás, sporttevékenység, szórakoztatás, szabadidő - összesen 10 657-en igényelték a támogatást, ami a teljes foglalkoztatotti kör 69 százaléka. 

Az újságírói kérdésekre adott válaszok közül ezek voltak az érdekesebbek:

  • A kormány szerint nem ördögtől való az orvosválasztás a szülészek-nőgyógyászok esetében, ez jogos igény a várandós hölgyek részéről, ezért indokolt speciális szabályokat alkotni erre. A kormány ezért halaszotta el az idevágó részletszabályok megalkotását.
  • Eddig 1,3 millióan regisztráltak az oltásra.
  • Annak a kínai vakcinának a hatékonysága, amelyikről tárgyal a külügy, 80-90 százalékos.
  • A vakcinaútlevélre vonatkozó kérdésre azt mondta Gulyás, hogy a magyar kormány vár a közös európai bizottsági szabályozásra, a következő ülésen ez lesz a fő téma.
  • Nincs még döntés arról, hogy milyen vagyonelemeket kapjanak az egyetemi alapítványok, folyamatban vannak az egyeztetések - hangzott el a lapunk cikkére alapozott kérdésre, hogy a MOL és a Richter mellett a Szerencsejáték Zrt. is szóba került a csomagok összeállítása során.

Lapunk megkeresésére az alábbi válaszok születtek:

  • Ez egy teljesen valótlan, minden újságírói objektivitást nélkülöző álhír volt - reagált Palkovics László ITM-miniszter állítólagos lemondására, ami a 444.hu-n jelent meg.
  • Évente 400-600 milliárd forintba kerülhet a következő hét évben a költségvetésen belül a vidék vesenyképességének európai uniós, sőt, világszínvonalra emelése, ami egy jó növekedés mellett biztosítható. Ennek érdekében minden nemzeti forrást rendelkezésre bocsátanak, amit többletként megengednek az uniós szabályok - erősítette meg lapunk múlt heti értesülését. A miniszter szerint a magyar agrárium 22 millió emberről tud gondoskodni, tehát nem csak az országhatáron belül élő mintegy 10 millióról.
  • Az idénre átcsúszott minimálbér-tárgyalásokról, azok kormányzati lezárásáról azt mondta, hogy a kormány megvárja, hogy megegyezés szülessen, és erre van esély, mert információjuk szerint minimális a különbség a felek ajánlata között, gyorsan létrejöhet a megegyezés.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!