2p

A kormány közzétette a globális minimumadó magyarországi bevezetéséhez szükséges törvénytervezetet. Míg korábban maga Orbán Viktor is nagyon éles kritikával illette ezt az intézkedést, a kabinet most már úgy véli, az növeli a versenyképességet és csaknem százmilliárd forinttal javítja a költségvetés egyensúlyát is.

Noha tavaly az Orbán-kormány még azzal fenyegetett, hogy megvétózza a globális minimumadóról szóló nemzetközi megállapodást, most közzétette az erre vonatkozó törvénytervezetet – írja a HVG, a dokumentumokra október 25-ig lehet észrevételeket tenni.

A lap a dokumentumok közt fellelhető hatásvizsgálati lapra hivatkozva azt írja, a vizsgálatot 6 óra alatt készítették el, és megállapítják:

a globális minimumadó bevezetése növeli Magyarország versenyképességét.

Ez annak fényében igencsak meglepő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly december elején egy pénteki reggeli rádiós beszélgetésében még azt mondta, a globális minimumadó egy „munkahelygyilkos adóemelés”, aminek bevezetésével munkahelyek tízezrei kerülnének veszélybe.

Janus-arcú kormány: a globális minimumadó egyszer „munkahelygyilkos adóemelés”, máskor növeli Magyarország versenyképességét. Fotó: Depositphotos
Janus-arcú kormány: a globális minimumadó egyszer „munkahelygyilkos adóemelés”, máskor növeli Magyarország versenyképességét. Fotó: Depositphotos

A HVG cikkében arra is rámutat, a hatásvizsgálati lap szerint az adókiegyenlítést szolgáló globális közteher növeli az adminisztratív terheket az érintett vállalkozások és a közigazgatás számára. Ugyanakkor ez nem jelent(het) megugorhatatlan akadályt, ugyanis

a globális minimumadó nem vonatkozik a Kovács család Csigabiga Bt.-jére, hanem csak azokra a multinacionális gigavállalkozásokra, melyek csoportszintű bevétele eléri a 750 millió eurót (csaknem 300 milliárd forintot).

Az adónemmel részletesen ebben a cikkünkben foglalkoztunk:

A tárca a hatásvizsgálati lapon azt is közzétette,

a globális minimumadó a következő három évben csaknem 96,5 milliárd forinttal javítja a költségvetés egyenlegét.

Az adóval kapcsolatban a legnagyobb vita arról folyt, milyen nemzeti hatáskörben kivetett közterheket lehet úgynevezett lefedett adónak tekinteni, azaz azzal csökkenteni a globális minimumadó alapját. A törvénytervezet Magyarországon ilyen lefedett adónak minősíti különösen a társasági adót, a helyi iparűzési adót (hipa), az energiaellátók jövedelemadóját és az innovációs járulékot.

A törvénytervezet itt érhető el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!