3p

Az autópálya-koncesszió révén.

A Szabad Európa kiperelte az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit, és kiderült, hogy 15-17 ezer milliárd forintba kerülhet az adófizetőknek az, hogy a kormány kiszervezte a hazai gyorsforgalmiút-hálózat nagy részét. Az üzletet 35 évre elnyerő hét magántőkealapról kiderült, hogy négy Szíjj László, három pedig Mészáros Lőrinc kormányközeli üzletember százszázalékos tulajdonában van.

Aranybánya 35 évre
Aranybánya 35 évre
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Korábban csak becsülni lehetett ezt az összeget, miután a Transparency International Magyarország szintén hosszas bírósági procedúra után megkapta azokat az háttérszámításokat, amelyeket a koncessziós eljárás meghirdetése előtt állított össze a kormány. A korrupció ellen küzdő civil szervezet által nyilvánosságra hozott dokumentumokból az derült ki, hogy 12,6 ezer milliárd forintnyi adófizetői pénz jut 35 év alatt a nyertes pályázóhoz - írta a portál.

A lap emlékeztetett: az eredeti szerződés szerint az állam 1666 kilométernyi útszakaszt ad kezelésbe, és további 381 kilométernyi autópályát adhat opcióként még oda. Ezek azok a szakaszok (az M5 és M6 autópálya egyes részei), amelyek még a szocialista kormányok idején épültek PPP-s konstrukcióban. A PPP- (public-private partnership, vagyis köz- és a magánszféra partnerségén alapuló) beruházások lényege, hogy az állami és magáncégek költségével megvalósuló beruházást magánbefektető építi és üzemelteti, de a szerződésben vállalt futamidő végén úgynevezett maradványértéken állami tulajdonba kerül.

A koncessziós társaság tehát 2056-ig átveheti és üzemeltetheti az M5- és M6-szakaszokat is. (Az M6-os Érdtől induló dunaújvárosi szakaszának szerződése 2026-ban, attól délre 2038-ban, míg az M5-ösé 2031-ben jár le.) Ezekkel a szakaszokkal is számolva a kormányzati háttérszámítás 13,7 ezer milliárdos költséget becsült.

A Szabad Európa birtokába került mellékletek szerint a szerződés ennél, vagyis a 12,6 és a 13,7 ezer milliárdnál is lényegesen magasabb összeget, 15,073 ezer milliárd forintot tartalmaz. A később bekerülő szakaszokkal együtt a szerződés értéke már 17,29 ezer milliárd forint. Ezek nettó összegek, vagyis nem tartalmazzák a 27 százalékos áfát - fűzte hozzá a portál.

Megjegyzi azonban, hogy az összegek változhatnak, hiszen a szerződés szerint az állam által fizetett díjak indexálhatók. A mellékletekben a következő 35 évben a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háromszázalékos inflációs célszámával számoltak. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint azonban 2022-ben 14,5, míg tavaly 17,6 százalékos volt az infláció, vagyis ötször-hatszor magasabb, mint az MNB célszáma.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!