1. Az MTA megcsorbítása
Azzal, hogy a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) annak kutatóhálózatát elszakították, történetének egyik, ha nem a legnagyobb megrázkódtatását élte át 2019-ben – jelentették ki az évértékelőn. Az itt zajló -, sok esetben világhírű -, kutatások eredményei azok, amelyek később hasznosulnak a közoktatásban, ezt látja a CKP veszélyben azzal, hogy a kutatóhálózat a fenntartóváltással politikai befolyás alá került.
A kutatóhálózat az MTA égisze alatt egy régi hagyományokra épülő, autonóm szervezet része volt, szervezetrendszerét maga alakította ki, vezetőit maga választhatta, az egyes kutatásokra fordítható összegekről is önállóan dönthetett. Ezzel szemben az új fenntartó, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányítótestületének minden tagját immár a miniszterelnök nevezi ki, a tagok felét pedig az innovációért és technológiáért felelős miniszter jelöli ki. A politikától való függetlenség elvesztésének tudják be azt, hogy az ELKH elnöke Maróth Miklós, aki Orbán Viktor tanácsadója és utóbbi pozíciójáról nem is mondott le. Immár ez az irányítótestület jogosult a költségvetési kérdésekben dönteni, az egyes kutatóközpontok és intézetek vezetőit kinevezni, vagyis tulajdonképpen meghatározni a kutatóhálózatban a jövőben zajló kutatások irányát.
2. A CEU ellehetetlenítése
A Közép-Európai Egyetem (CEU) olyan magas akadémiai színvonalat képvisel - amelyet az is bizonyít, hogy képzési projektjei a nemzetközi rangsorokban jobb helyezéssel szerepelnek -, mint bármely más magyar egyetem programja. Elsősorban a társadalomtudományok területén olyan magas képzettségű szakembereket bocsát ki, akik ismerik a modern politikai, közéleti gondolkodásmódot, tevékenységet meghatározó elméleteket, eszméket, és képesek hazájukban elősegíteni a társadalom intézményeinek modernizációját.
Bár a világban harmincnál több amerikai egyetem működik anélkül, hogy helyileg lenne képzése, a magyar törvényhozás tavaly feltételként szabta, hogy csak akkor adhat ki diplomát ezentúl a CEU, ha Amerikában is van oktatása. Elkészült egy szerződéstervezet New York állam és a magyar kormány között, amit végül a kormány nem írt alá, így a CEU kénytelen volt a magyar akkreditációval nem rendelkező képzéseit Bécsbe költöztetni.
3. A tanári autonómia csökkenése
A CKP kijelenti, hogy csak kiegyensúlyozott, társadalmilag, anyagilag megbecsült pedagógus tud a hivatásának élni. Ezzel szemben a pedagógus életpálya modellel az a probléma, hogy nagymértékben növelte a pedagógusok terhelését, pedig már 2010-ben is heti 51 órát dolgoztak a tanárok, ellentétben a Munka Törvénykönyvében előírt és elvileg minden munkavállalóra vonatkozó heti 40 órával. A kompenzációként beígért bérezési modell (a mindenkori minimálbérhez viszonyítva számolják ki a pedagógus béreket) csak egy évig volt érvényben. Arra hívják fel a figyelmet, anomália keletkezett, hogy heti 22 megtartott óráért, és az ahhoz kapcsolódó felkészülésért, értékelésért és más, a tanítással kapcsolatos tevékenységekért ugyanannyi jövedelem jár, mint 26 óráért, ami más ágazatokban elképzelhetetlen.
A tanítással töltött órán kívüli feladatok nem csökkennek, s a tanárhiány következtében ellátatlan órák is ennek terhére vannak megtartva, amelyek általában nincsenek kifizetve. Problémás a pedagógus minősítési rendszer is, mert megalázó helyzetbe hozta a pedagógusokat azzal, hogy érvényét vesztették a szakvizsgák, a második és harmadik diplomák. A pedagógus bérek színvonalát is alkalmatlannak tartják arra, hogy a pályára vonzza a fiatalokat, mert az áruházi árufeltöltők többet keresnek, mint egy pályakezdő pedagógus. A pedagógus bérek valójában már öt éve nem a minimálbérhez igazodnak, s még ma is a 2014-es minimálbér a vetítési alap a jövedelem meghatározásánál.
4. Tankönyvek káosza
Az eredményes tanítás-tanulás legfőbb eszköze a minőségi tankönyvkínálat. Ám szerintük az oktatás minőségét veszélyezteti, hogy az állami fejlesztésű tankönyvekkel elégedetlen iskolák csökkenő megrendelését csak úgy tudták valamelyest visszaállítani, hogy 2019-ben 600-nál is több bevált magánkiadású tankönyv megvásárlását megpróbálták megtiltani, például azzal, hogy ezek engedélyét nem hosszabbította meg a hivatal. Erre példákat is említenek. Véleményük szerint pedagógiai evidencia, hogy ha különböző szociokulturális hátterű és fejlettségű tanulócsoportoknak ugyanabból az egy-kétféle állami tankönyvből kell tanulniuk, a gyerekek közötti különbségek nőni fognak. Ha sok különböző méretű lábra ugyanazt a cipőt erőltetjük rá, nem csodálkozhatunk, ha a gyerekek nem érzik jól magukat benne. Egyeseknek szűk, másoknak lötyögős ugyanaz a cipő vagy taneszköz.
5. Jogfosztott szülők
A CKP arra a tendenciára is felhívja a figyelmet, hogy egyre kevésbé hozhatnak a szülők saját gyermekük életéről döntéseket, pedig Alaptörvényben rögzített joguk, hogy gyermekük tanulmányait illetően ok választhassanak.
2019-ben megszüntették a magántanulói státuszt, az alternatív iskolák működése különböző törvények miatt egyre bizonytalanabb, és kötelezővé vált a beiskolázás 6 éves korban. Ez utóbbinál a szülő és a gyermeket ismerő szakember (óvónő és óvodavezető) közös megegyezésével kezdhették meg az iskolát a gyerekek 6 vagy 7 éves korban, most e döntés jogát egy arctalan központi állami szerv, az Oktatási Hivatal kezébe adták.
6. Túlterhelt diákok
A magas óraszám és a tananyag mennyisége szabja meg az iskolások túlterheltségét. Már első osztályban is minimum 25 órája van egy 6 éves kisgyereknek, nyolcadikban 31, tizedikben 36, és ehhez adódnak hozzá a tagozatok, a fakultációk, a kéttannyelvű plusz órák számai. Egy friss felmérés alapján tudjuk -, hangzott el -, hogy a szülők 89%-a úgy gondolja, a gyermekének nem jut ideje a szabad játékra. Az új NAT szerint a minimálisan kevesebb óraszámban az eddiginél is több tananyagot kell majd elsajátítaniuk a gyereknek.
A CKP úgy képzeli el a diák-központú oktatási rendszert, hogy a tanulók egyéni tanulási szükségleteihez alkalmazkodik, megfelelő feltételrendszert biztosít a tanulási szükségletekhez való alkalmazkodáshoz, a pedagógusok felmérik a tanulók előzetes tudásait, figyelemmel kísérik a készség- és képességfejlődésüket, és ennek megfelelően differenciálnak és alakítják ki a tanulási környezetet, támogatják a társas (együtt-egymástól) tanulást, segítik az önfejlesztés, a saját tanulás folyamatainak tudatos kezelését.
7. Szegregáció
Szegregált iskolának számít, ahol a roma tanulók aránya meghaladja a 30%-ot. A szegregált iskolákban a tanulói karrierek a legjobb esetben is a szakképzésben folytatódhatnak, vagy korán lemorzsolódnak, végül foglalkoztathatlanná válnak. Mindez nem azért van így, mert ők rosszabb képességűek lennének, de megítélésüket és a velük való bánásmódot, így az életkilátásaikat is meghatározzák az etnikumukhoz és a családi hátterükhöz kapcsolódó előítéletek.
A CKP nem látja, hogy megoldás körvonalazódna. A Tankerületek ugyanis előbb antiszegregációs munkatársat alkalmaztak, majd antiszegregációs munkacsoportokat hoztak létre, de ezek sem hoztak változást, például azért sem, mert az egyházi iskolafenntartók itt csak megfigyelőként vesznek részt, nekik nem írhat elő semmit a tankerület, csendben szemlélik az állami rendszer kínlódását.
