7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A nagy állami megrendeléseket teljesítő, többnyire kormányközeli kivitelező vállalatok ugyan kisebb kapacitásgondokkal küzdenek, de legalább stabilak a megrendeléseik. Az építőipari termelő cégek zöme azonban feketének látja a közeljövőt.

A futó nagy állami építkezéseken szerephez - és sok milliárd forinthoz - jutott építőipari kivitelező vállalatok legalábbis kifejezetten jónak ítélik meg rövid távú kilátásaikat. Nem számolnak be csúszásokról, így például a Mészáros Lőrinchez tartozó ZÁÉV éppen a napokban fejezte be a zalai megyeszékhelyen az új uszoda építését, valamint - a WHB-vel közösen - a fertődi Eszterházy-kastély nyugati szárnyának a felújítását. Több más beruházás mellett a budapesti Testnevelési Egyetem új sportcentrumát is ez a vállalat építi, egyelőre a tervezett ütemben.

Már a szerkezetépítés utolsó szakasza zajlik a Nemzeti Atlétikai Stadionnál (fotó: bmsk.hu)
Már a szerkezetépítés utolsó szakasza zajlik a Nemzeti Atlétikai Stadionnál (fotó: bmsk.hu)

A vele szorosan együttműködő Magyar Építővel jól haladnak a Nemzeti Atlétikai Stadionnal, lassan készen lesznek a szerkezettel. A Duna Group több autópálya vagy autóút építésénél és hídépítésnél kapott zsíros megrendelést. A Mészáros és Mészáros Kft. a paksi előkészítő infrastrukturális építkezéseknél tevékenykedik sok milliárdos szerződéseket végrehajtva.  

A NER-közeli cégek helyzetét tovább javíthatja, hogy a kormány a minap szigorú exportkorlátozásokat jelentett be, amitől az építőipari anyagok ellátásbiztonságának a növelését reméli a kabinet és maguk a kivitelezők is. Bár hozzá kell tenni, hogy méretük és befolyásuknál fogva pont ezek a cégek jó előre bevásároltak az alapanyagokból, így az anyaghiány inkább a kis és közepes kivitelezőket sújtja.

Egyelőre két termelő cég "ijedt" meg a kilátásba helyezett szankciók miatt: az olasz hátterű Mapei-nél stagnál a kivitel, az exportforgalom június végén 232 millió forint volt, ez 1,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, előzőleg kétszámjegyű volt az a mutató. A vállalat június végi belföldi forgalma azonban már 13,4 milliárd forint volt, ez 20 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest.

"Az év második felében csak akkor szolgáljuk ki az exportot, ha már a hazai keresletet kielégítettük. Hasonló a helyzet, mint 2017-ben, amikor a megnövekedett belföldi igények miatt az export befagyasztására kényszerültünk. Jelenleg erre nincs szükség, azonban folyamatosan figyeljük a magyar piacot és csak akkor exportálunk, ha a hazai piaci igényeket már kiszolgáltuk" - tájékoztatott Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.

Egyfajta hűségnyilatkozatnak is értelmezhető a Mapeinél nagyságrendekkel kisebb Kvarchomok Bányászati és Feldolgozó Kft. állásfoglalása. Pár nappal a multi cég után megígérte, hogy kizárólag a magyar piacot szolgálja ki nyersanyaggal és az új bányákban (Délegyháza és Kiskunlacháza környékén) a termelés a lehető leghamarabb elkezdődik. Sóskúton egyébként több mint 30 éve bányásznak jó minőségű építési homokot. A kft. reakciója nem meglepő, ha megnézzük, ki a tulajdonos: a kormánnyal féltően jó kapcsolatokat ápoló Bayer Construct ismét hitet tett a magyar piac mellett és a kapacitások további jelentős bővítését ígéri. 

Más nagy termelő vállalatok még nem nyilatkoztak. Közöttük azonban nem sok derülátó cég lehet, legalábbis ezt lehet kiolvasni a GKI Gazdaságkutató lapukhoz eljuttatott júliusi felméréséből. Petz Raymund, a cég vezető kutatója kiemelte: két hónapnyi stagnálás után ezen cégek rosszabbnak ítélik meg saját jövőbeni helyzetüket. Ezt tetézi, hogy a termelőkön kívül a magas- és mélyépítő cégek kilátásai is romlottak. Havi összevetésben egyaránt kedvezőtlenebb lett az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos ágazati megítélés és a rendelésállományok értékelése, valamint a foglalkoztatási várakozások is gyengültek. 

Mindehhez hozzájön az is, hogy még több cég készül áremelésre. A cégek fele - akárcsak júniusban - most júliusban is úgy nyilatkozott, hogy elkerülhetetlen a további drágítás. Egyelőre nem hatott az "árletörésre" játszó erős kormányzati propaganda, így a GKI szerint az árcsökkenésre számítók aránya csupán öt százalék. A KSH szerint az építőiparban a termelői árak 2021 első negyedévében 7 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Ez hihetetlenül alacsony ahhoz képest, amit az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) mért. A szervezet jó pár alapanyagnál brutális drágulást tapasztalt, például az épületfa 72 százalékkal kerül többe május végén, mint tavaly decemberben. Az alábbi grafikont érdemes böngészni, meglepő arányokat látunk. 

"Az építőipar számára a legfontosabb növekedési korlát az anyag- és kapacitáshiány lett. Korábban a munkaerőhiány vezette ezt a listát. Az anyag- és kapacitáshiány egyébként elsősorban a magasépítő cégek körében okoz gondokat, a mélyépítésben jóval kisebb korlátozó szerepe. A kereslethiány, illetve a vevők laza fizetési fegyelme minden ötödik cégnek okoz gondokat. A kereslet hiánya lényegében csak az 50 fő alatt foglalkoztató kisvállalatokat érinti. Mindemellett a magyar gazdaság egészének közeljövőjét illető várakozások valamelyest romlottak, de még így is a derűlátó cégek maradtak többségben." - fogalmazott a GKI  szakértője.

Az elmúlt három hónap termelési helyzetének megítélése – az előző hónaphoz képest – júliusban enyhén romlott (a szezonálisan kiigazított adatok alapján). Ebben a hónapban a nyers, azaz a szezonálisan nem kiigazított adatok is némi negatív változást jeleztek. Júliusban a növekvő és csökkenő termelésről beszámoló cégek aránya rendre 24 és 21 százalé, míg júniusban 26 és 19 százalék volt. Az év hetedik hónapjában a magasépítő cégek elégedettsége romlott, míg a mélyépítőké hibahatáron belül javult.

Hasonlóan sötét kép festhető, ha a rendelésállományt nézzük. E mutató júliusban négy havi mélypontra jutott, de még így is magasabb a járvány miatti korlátozások által érintett időszakhoz képest. Júliusban a válaszadó vállalkozások 21 százaléka számolt be magas és 29 százaléka alacsony rendelésállományról. Ugyanez a két arány júniusban 27 és 22 százalék volt. E hónapban mind a magas-, mind a mélyépítők elégedettsége csökkent.

A vállalkozások szempontjából döntő jelentőségű, hogy mennyi időre előre látják biztosítottnak a jövőbeni működésüket. Ezt a megkötött szerződésekkel kapcsolatos mutatószámmal mérik. Itt az a helyzet, hogy az építőipar egészében (termelők, magas-és mélyépítők) az egy negyedévvel ezelőtti 6,5 hónaphoz képest már csak 5,7 hónapot jeleztek. Ugyanakkor nem tagadható, hogy ez jelentősen több, mint a járvány tavalyi felszálló ágában mért 3,8 hónap. A magasépítő cégek (átlaguk csaknem 7 hónap) e téren valamivel jobban állnak a mélyépítőknél (5 hó).

A KSH nagyobb késéssel számol be az ágazat számainak alkulásáról. A legfrisebb összegzése a májusi volt, abból kiderült, hogy az építőipari vállalkozások május végi szerződésállománya 11,3 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződések állománya 4,9, míg az épületek építésére vonatkozók állománya 21,9 százalékkal nőtt éves alapon.

Érdekes kép bontakozik ki, ha azt vizsgáljuk, hogy milyen foglalkoztatási trendek vannak. Miközben tudjuk és sok érintett család érzi is, hogy nincs elegendő szakmunkás, sőt, még segédmunkás sem, a GKI által megkérdezett 281 cég közül minden tizedik az állomány szűkítésére készül a következő három hónapban. Igaz, 18 százalékuk viszont növelné a létszámot, de júniusban még 21 százalék volt a bővítést tervezők aránya.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!