A Glasgow-i COP26 klímacsúcsra ráfordulva több résztvevő ország is a korábbinál ambiciózusabb dekarbonizációs célkitűzésekkel állt elő. Ez jól hangzik ugyan, de úgy tűnik, még ezek a szigorított irányelvek sem elegendőek ahhoz, hogy a párizsi klímaegyezménnyel elsődlegesen megcélzott másfél fokon belül tudjuk tartani a bolygó melegedését az iparosodást megelőző időszak átlaghőmérsékletéhez képest.
Mármint még elméleti szinten sem elegendők, mert, ahogy a helyzet jelenleg áll, a gyakorlatban még ezeket a nem elegendő célokat sem fogjuk tudni elérni, vagyis még csak nagyot álmodni sem sikerült, nem hogy tényleg odacsapni az asztalra, és eredményesen cselekedni.
Reklámnak jó
Csupán 10 ország (szövetség) felel a globális üvegházgáz-kibocsátás több mint kétharmadáért, és köztük Kína, az USA, az Európai Unió és India együtt a kibocsátások kicsit több mint a felét adják. Nézzük át röviden, hogy eddig milyen emisszió-csökkentési vállalásokat szültek.
Az Európai Unió 2019 decemberében határozta el, hogy 2050-re eléri a karbonsemlegességet, tavaly decemberben pedig a korábban vállalt 40 százalékról 55 százalékosra módosították a kibocsátás-csökkentési célt az 1990-es szinthez képest - ezt a csökkentést 2030-ig kell elérni.
Joe Biden a trumpi évekkel leszámolva 50-52 százalékosra emelte az USA kibocsátás-csökkentési célját a 2005-höz szinthez képest 2030-ig, szintén nettó karbonsemlegességgel számolva 2050-ig.
Míg az emissziócsökkentési vállalások túlnyomó része tartja magát a 2030-as, köztes- és a 2050-es, végleges dekarbonizációs vállalásokhoz, addig a jelenlegi legnagyobb kibocsátó, Kína más pályán mozog. Hszi Csin-ping azt mondta, Kína széndioxid-kibocsátása tetőzni fog 2030-ra, országa pedig 2060-ra lesz karbonsemleges. Nemrégiben pedig bejelentette, hogy Kína leáll a szénerőművek építésével külföldön.
Ami Indiát illeti, nekik hétfőig még csak dekarbonizációs irányelveik sem voltak. Az ország vezetője, Narendra Modi aztán a COP26 második napján végre előrukkolt a tervével, mely szerint ők a többiektől két évtizeddel lemaradva, 2070-re érik el a nettó zéróemissziós szintet. Indiának is lett most 2030-as vállalása, de az nem deklaráltan az emissziócsökkentés szintjéről szól, ott úgy fogalmaztak, hogy addigra 50 százalékos lesz a megújuló energia részesedése az általuk termelt összenergiában.
A nagy kibocsátók között Japán és Kanada is most szigorított a célszámokon, a másfél fokos limiten való belülmaradás szempontjából szintén elégtelenül. Japán 2030-ra a 2013-as szinthez képest 46 százalékkal csökkenti az emisszióit, Kanada a 2005-ös szinthez képest 40-45 százalékkal.
Aztán vannak még olyan nagy kibocsátók, akik egyelőre még a látszatra se adnak. Oroszország például trükkösen oldotta meg a feladatot, messze afölé lőtték be a 2030-ra elérendő kibocsátás-csökkentési célszámot, mint amit az előrejelzések szerint a jelenleg is érvényben lévő, nem szigorított körülményeik közepette el fognak érni. Vagyis ők biztosan hozni fogják, amit vállaltak, csak abban a klímavédelem szempontjából nem lesz köszönet. Konkrétan: Oroszország 2030-ig az 1990-es szint 70 százalékára csökkenti a kibocsátását (vagyis az akkorihoz képest 30 százalékkal kevesebb üvegházgázt szándékoznak eregetni).
És ott van még Irán. Ők még csak nem is csatlakoztak a párizsi klímaegyezményhez, és vállalásaik sincsenek.
A COP26 fejleményei persze árnyalhatják a klímacsúcs kezdetéig tett kibocsátáscsökkentési vállalások összképét. Ilyen például az a megállapodás, mely szerint a világ vezető hatalmai megegyeztek abban, hogy az évtized végéig megállítják, illetve még visszájára is fordítják a globális erdőirtást. Ezt a paktumot Brazília és Indonézia is aláírta - a két ország, mely globális vezető az erdőirtásokból származó károsanyag-kibocsátásban.
A másik ilyen friss fejlemény Joe Biden akcióterve, mely az évtized végéig 30 százalékkal vágná vissza a globális metánkibocsátást. Ettől a megegyezéstől azonban a nagy metánkibocsátók közül Kína, India és Oroszország is távol maradt.
Egy fecske nem csinál elviselhető hőmérsékletű nyarat
A klímavédelmi célkitűzéseket követő és értékelő Climate Action Tracker (CAT) szeptemberben közzétett elemzése szerint a fenti vállalások közül egyik sincs összhangban a másfél fokos párizsi klímacéllal.
A szervezet számításai azt mutatják, hogy jelenleg egyetlenegy ország van, mely elégséges vállalásokat tett: Gambia. Ők szeptemberben jelentették be, hogy az akkori BAU-számítások (business as usual, vagyis a szeptemberi, normál üzem szerinti működésük) alapján projektált kibocsátásukat 49,7 százalékkal csökkentik 2030-ra. Nyilván ők könnyebb helyzetben vannak abból a szempontból, hogy jóval kisebb a gazdaságuk, mint a nagy kibocsátóké - csak hát pont emiatt meg minden más szempontból sokkal nehezebb helyzetben vannak.
Fontos kiemelni, hogy a CAT nem vizsgálja a világ összes országának klímavédelmi irányelveit, így valószínűleg Gambia mellett akad még néhány olyan állam, mely önmagában nézve pályán van a másfél fokos melegedésen való belülmaradás felé, de minden valószínűség szerint azok is szegény országok, kicsi gazdaságok, melyek amúgy sem tudnak komoly károsanyag-kibocsátást felmutatni, ellenben forró égöviek, és ott vannak a klímaváltozás hatásait legjobban megszenvedők között.
Mint a fenti listán látszik, szeptemberig a CAT által vizsgált országok között a "majdnem elégséges" klímavédelmi irányelvűek közé Nagy-Britannia került a fejlett nyugati államok csoportjából. A britek valóban nagyon hangzatos vállalásokat tettek. London eredetileg a 2015-ös párizsi klímacsúcson született megállapodásban az 1990-es szinthez képest 53 százalékos mérséklést vállalt 2030-ig, ezt tavaly decemberben 68 százalékosra szigorították, idén pedig azzal toldották még meg, hogy 2035-re viszont már 78 százalékos csökkentésnél kell állniuk, és persze 2050-re nettó zérósok lennének ők is.
Nagy-Britannia ezen felül 2030-tól be akarja szüntetni az új benzin- és dízelüzemű személyautók és furgonok, 2035-től a hibrid meghajtású autók értékesítését. Céljuk még, hogy hogy 2030-ra minden nagy-britanniai háztartásnak tengeri szélerőművek szolgáltassák az energiát. A szénmegkötő technológiákra is nagy hangsúlyt fektetnének, rámennek, hogy 2030-ra évi tízmillió tonna széndioxidot lehessen eltávolítani az atmoszférából. És London célkitűzései között szerepel az is, hogy 2024-ben már ne működjön szénerőmű Nagy-Britanniában.
Közbeszól a valóság
Hogy mindebből mi valósul meg, az kérdéses. A célkitűzés helyi kritikusai szerint a vállalások szépen hangzanak, de nem fogják tudni teljesíteni őket, mert ahhoz konkrét lépések is kellenének, melyeket még mindig nem tettek meg.
A fosszilis tüzelőkről való leválás nehézségeit pedig jól bemutatta a most dúló energiakrízis szigetországi ébredése: idén nem fújt elég erősen a szél, kigyulladt egy fontos energia-importáló vezeték felszíni berendezése, és a kormány rögtön bónuszpénzeket fizetett a szénerőműveknek, hogy termeljenek áramot, mert az hirtelen durván fogyni kezdett.
Ezzel a bort iszik, vizet prédikál helyzettel egyébként nincsenek egyedül a britek, a New York Times a minapi cikkében rámutatott, hogy a nagy kibocsátók közül mindegyikre jellemző, hogy
- nem csak elégtelenek a dekarbonizációs terveik a másfél fokon való belülmaradáshoz,
- de a jelen körülményeik még ahhoz sem elegendőek, hogy ezen elégtelen terveiket megvalósítsák.
Az ENSZ október végi jelentése szerint a mostani vállalásokkal 2100-ra 2,7 fokkal emelkedne a globális átlaghőmérséklet. Ez röviden összefoglalva földi poklot jelentene. A COP26-on a továbbiakban is erős megállapítások és hangzatos, új vállalások várhatók, míg azonban a fogadkozó országok nem állítják csatasorba a célszámok eléréséhez szükséges gyakorlati intézkedéseket, addig, Greta Thunberg szavaival élve, minden szép szó valójában csak annyit jelent, hogy "bla bla bla."
