3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kormány házi civilszervezete összefogná az EU "szellemi honvédőit".

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szükségesnek tartja a szuverenista módon gondolkodó civilek mozgósítását az európai parlamenti választások előtt az uniós intézményrendszer reformja érdekében - jelentette ki a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke csütörtökön Budapesten.

Csizmadia László a sajtótájékoztatón közölte: ezzel egy időben megkezdték az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás, vagyis 

ECET

megalakításának előkészítését is.

Ez utóbbi létrehozása annál is inkább szükséges, mert az Európai Unióban erősíteni kell a polgári kezdeményezések hatékonyságát - tette hozzá. Mint elmondta: a mögöttük álló "szellemi honvédők" úgy vélik, hogy az EU föderatív irányítása zsákutca; ezzel szemben a nemzetállamok összessége képes biztosítani az unió erejét. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az EU vezetése elkülönüljön a nemzetállami vezetőktől, vagyis ne egy "Macron-Merkel tandem" irányítsa a közösség egészét.

Úgy vélekedett, hogy az európai polgárok ma már egyöntetűen azt a véleményt képviselik, hogy az unió határait meg kell védeni az illegális bevándorlókkal szemben. Ezt az álláspontot pedig figyelembe kell vennie az unió vezetésének is - mondta Csizmadia László. 

Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője hangsúlyozta: üdvözlik Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök találkozóját. A tárgyalás eredménye azt jelzi, hogy a Visegrádi csoport (V4) tagállamai, Ausztria után Olaszországgal is megtalálják a közös hangot - mondta.

A továbbiakban beszámolt arról, hogy Cecilia Wikström, az európai parlament petíciós bizottságának elnöke levélben tájékoztatta Csizmadia  Lászlót az európai parlament migrációval kapcsolatos állásfoglalásairól. A csatolt dokumentumok áttekintése után a CÖF-CÖKA arra az álláspontra jutott, hogy az uniós szabályozás elavult, nem alkalmas sem az unió, sem az unió állampolgárainak megvédésére. Észrevételeiket megküldik Cecilia Wikström mellet az Európai Bizottság elnökének is.

A levében azt is jelzik: elemzők szerint egy lehetséges gazdasági válság küszöbén állunk, amelynek a 2015-ben kezdődött migrációs krízis az eredője. A menekültválság kezelése olyan mértékű forrásokat vont el a tagállami költségvetésekből, amelyek nehezen pótolhatóak - fűzte hozzá.

Arról is beszámolt: az Európai Civil Együttműködési Tanácskozás jövő tavaszra tervezett megalakítását tanulmánykötettel kívánják megalapozni. Ennek megfogalmazására felkértek három neves magyar jogászt, Gaudi-Nagy Tamást, Völgyesi Miklóst és Zétényi Zsoltot. Továbbá számítanak külföldi, például lengyel gondolkodók közreműködésére is - mondta a szóvivő.

Kérdésre válaszolva Csizmadia László közölte, hogy nem szerepel a terveik között Békemenet szervezése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!