2p

Közel tízezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.

Az elmúlt heti szélviharok pusztításai nyomán az észak-dunántúli megyéktől kezdve Békésig és Hajdú-Biharig érkeztek nagyszámú kárbejelentések a biztosítókhoz. A lakossági bejelentések mellett jelentős számban és nagyobb kárösszeget megjelölve futottak be ipari létesítmények illetve középületek megrongálódásáról szóló értesítések is. Az eddig összesen mintegy 9500 bejelentés nyomán a várható kárösszeg elérheti az egymilliárd forintot, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) hétfői közleményében.

Az évnek ebben a szakában mind a kárbejelentések száma, mind pedig a várható kárösszeg szokatlanul nagynak számít. Tekintettel arra, hogy az elkövetkező napokban is nagy erejű szélviharokra kell felkészülni az ország több térségében, február hónap biztosítási szempontból előreláthatólag felzárkózik majd a hagyományos május-augusztusi viharszezon által okozott károkhoz.

Az elmúlt tíz évben a nyári időszakban összesen egy és negyedmillió kárt regisztráltak a társaságok, több mint 86 milliárd forint értékben. A tavalyi május-augusztusi viharmérleg körülbelül 4,1 milliárd forintnyi kifizetéssel zárult közel százezer, egyéni és társasházak részéről  érkezett bejelentés nyomán. (Ebben az összesítésben nincsenek benne a mezőgazdasági károk és az időjárás következtében az ipari létesítményekben, közintézményekben, stb. keletkezett rongálódások.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!