2p

Az Európai Parlament „a lehető leghatározottabban elítéli" a nemrég elfogadott LMBTIQ-ellenes magyar törvényt és bírálja a demokrácia és a jogállamiság lebontását Magyarországon.
 

A csütörtökön 459 szavazattal, 147 ellenszavazat és 58 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban a képviselők az Európai Unió Alapjogi Chartájában, az Európai Unióról szóló szerződésekben és az Unió belső piacáról szóló jogszabályokban rögzített jogok egyértelmű megsértéseként írják le a magyar törvényt – írja az EP közleményében.

Úgy fogalmaztak, hogy

nem egyedi esetről van szó, hangsúlyozza a Parlament. Ehelyett a törvény „egy újabb szándékos és előre kitervelt lépés az alapvető jogok fokozatos leépítése felé", miközben az államilag támogatott LMBTIQ-ellenesség és a félretájékoztatási kampányok a magyar kormány politikai cenzúrájának eszközeivé váltak. Az emberi jogok ilyen megsértése egy szélesebb körű politikai terv részét képezi, amelynek célja a demokráca és a jogállamiság lebontása a médiaszabadsággal együtt. Ezt az uniós értékek rendszerszintű megsértésének kell tekinteni.

Sürgős fellépésre van szükség

A képviselők felszólítják a Bizottságot, hogy a magyar LMBTIQ-ellenes jogszabály ügyében indítson kötelezettségszegési eljárást és használjon ki minden eljárási eszközt az Európai Bíróságon, például vezessen be ideiglenes intézkedéseket vagy szabjon ki bírságot meg nem felelés esetén. A tagállamokat arra kérik, hogy ha a Bizottság nem lép, akkor vigyék az ügyet az Európai Bíróság elé, és nyújtsanak be államközi kérelmet az Emberi Jogok Európai Bíróságához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!