2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt.

Az MTSZ tájékoztatása szerint a CAS az ITF Licensing Limited (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett.

Kétszer is elhalasztották, aztán lefújták. Fotó: Pixabay
Kétszer is elhalasztották, aztán lefújták. Fotó: Pixabay

Az ITFL azután indított pert, hogy a 2020-as verseny kétszeri közös halasztását követően a magyar fél a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel a rendezési szerződés lehetetlenülését állapította meg. Az MTSZ arra hivatkozott, hogy a finálé lebonyolítása a Covid-helyzet miatt súlyos egészségügyi kockázatot jelentett volna, és

"a pandémia gazdasági hatásaira tekintettel sem lehetetett indokolt olyan események megrendezése, amelyek sikere az új formátumban történő megrendezés miatt nem lehetett ismert".

Állásfoglalásában az MTSZ egyértelmű sikerként értékelte a döntést, mert a rendezés összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20,6 milliárd forintot (akkori árfolyamon 71-72 millió dollárt) jelentősen meghaladta volna.

"Ekként a CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ és annak elnöksége több mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek" - áll a közleményben.

Az ITF tavaly május elején közölte, hogy nem Budapest ad otthont a női tenisz Billie Jean King Kupa döntőjének, és új helyszínt keres a koronavírus-járvány miatt kétszer elhalasztott magyarországi eseménynek. Előzőleg az MTSZ áprilisban bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt nem tartja megvalósíthatónak a 2020 márciusáról 2021. április 13-18-ára áttett budapesti finálé lebonyolítását sem a Papp László Sportarénában. Magyarország eredetileg három évre nyerte el a rendezési jogot.

A tavalyi finálé végül Prágában volt novemberben. A 12 csapatos tornán a magyarok rendezőként vettek volna részt, ami így nem valósult meg, és a kanadaiak indultak helyettük.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!