3p

Óriási inflációemelkedéstől és munkanélküliségtől tart Bige László.

"Az európai műtrágyagyárak 70 százaléka áll, még azok is, amelyek tengerpartok közelében vannak, és esetenként saját ammónialefejtővel rendelkeznek. Pár héttel ezelőtt a péti Nitrogénművek is leállította a termelést, miután olyan földgázárak alakultak ki, amelyek mellett már nem lehet olyan áron gyártani, amire lesz is kereslet" – mondta az Index megkeresésére Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa.

Mint azt többek között a portálnak elmondta, 10 év átlagában az üzem havi földgázköltsége 5–20 millió euró között változott, ez 300 eurós gázzal számolva 144 millió eurós kiadást jelentene havonta, és akkor még az egy év alatt tízszeresére drágult villamos energiát nem is vették számításba, holott az elmúlt napok 650–800 eurós megawattóránkénti árszintje is komoly terhet jelent a cégnek. 

"Az energiaválság nem csak az uniós műtrágyaipart, majd az áremelések átgyűrűzésével az élelmiszeripart, hanem a teljes európai vegyipart teszi tönkre. Márpedig ha leállnak a gyárak, az áttételes hatások miatt mindez további óriási inflációemelkedést és munkanélküliséget jelent" – mondta Bige László az Indexnek. 

Hiánytól tartanak a kertészek is

Az EU szankciós politikája a műtrágyakínálatra is hat, a gázválság fokozódásával hiány alakulhat ki - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács még hétfőn.

Komoly következményei lesznek, ha teljesen leállnak a gyárak. Fotó: Depositphotos
Komoly következményei lesznek, ha teljesen leállnak a gyárak. Fotó: Depositphotos

A szervezet honlapján Gubacsi Zoltán alelnök részletezte a kertészetek előtt álló kihívásokat. A kertészeti műtrágyákra már most is legalább 2-3 hónapot kell várni, az áruk pedig a többszörösére nőtt egy év alatt. Az energiadrágulás ugyancsak nehezíti a termelők helyzetét, és aki most köt szerződést áramra, az még termálvizes fűtés birtokában is veszteséggel számolhat. A vetőmag, a palánta, a növényvédőszer ára szintén jelentősen, csaknem 50 százalékkal emelkedett idén, és a munkaerő 15-20 százalékos drágulását ugyancsak ki kell gazdálkodni.

A szakértő a magasabb megélhetési költségek miatt a kereslet csökkenésére is számít, de a termelés jelentős visszaesésére egyelőre nem. A csökkenés mértéke attól függhet, hogy a konzervgyárak és a hűtőipari cégek milyen ajánlatokat adnak a termelőknek. Hozzátette, hogy a feldolgozók maguk is gondban vannak az energiaárak miatt.

A zöldségek árai most még nem tartalmazzák a magas előállítási költségeket, az új árakat nehéz lesz meghatározni. A helyzet Európában másutt is nehéz, Hollandiában például már most sokkal nagyobb gondot okoznak az energiaárak, mint Magyarországon, de a spanyol és az olasz termelők szintén visszafogták a kibocsátásukat. Belföldön a következő év lehet kritikus a kertészetek, főleg a kisebbek számára - olvasható a FruitVeb összefoglalójában, amelyet az MTI szemlézett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!