Az éghajlati válság fokozódó hatásaival való küzdelem annyi erőforrást vonhat el, ami már jelentősen gyengíti vagy egyenesen ellehetetleníti a kibocsátás csökkentésére irányuló erőfeszítéseket, gyorsítva a globális felmelegedést.
A globális felmelegedés által világszerte okozott károk egyre kézzelfoghatóbbak, az éghajlati katasztrófák utáni helyreállítás pedig már most is dollármilliárdokat emészt fel. Ráadásul a katasztrófák dominóelv szerint további problémákat okozhatnak, beleértve a járványokat, a víz-, élelmiszer- és energiaválságot, valamint a migrációt és a helyi és nemzetközi konfliktusok fokozódását – ezek pedig mind apasztják az erőforrásokat.
A negatív spirál lényege, hogy ha az éghajlati válság következményei elvonják a figyelmet és az erőforrásokat az okok kezelésétől, ez fokozódó felmelegedéshez és további ökológiai károkhoz vezet, ami aztán még súlyosabb következményeket okoz, ami még több figyelmet és erőforrást von el, és így tovább.
Az Institute for Public Policy Research (IPPR) és a Chatham House kutatói szerint már önmagában az a vita is megnehezíti a kibocsátáscsökkentésre és egyéb intézkedésekre irányuló erőfeszítéseket, hogy lehetséges-e még a globális hőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fok – azaz a nemzetközi cél – alatt tartani.
A kutatók szerint azok, akik azt állítják, hogy az 1,5 Celsius-fok továbbra is lehetséges, önelégülten elhitethetik, hogy a jelenlegi lassú cselekvési ütem elegendő, míg azok, akik azt állítják, hogy a kitűzött célt elérni már lehetetlen, könnyen fatalizmusba eshetnek, így pedig olyan gondolatok térnyerését segíthetik, hogy most már nem sokat lehet tenni, vagy szélsőséges geomérnöki megoldásokban kezdenek gondolkodni.
Ezért a negatív spirál okozta további környezeti pusztítás elkerülése érdekében a politikusoknak hitelesebben kellene közvetíteniük az éghajlati válság jelentős kockázatait, beleértve a fordulópontok fenyegető közelségét, valamint a globális felmelegedés megszüntetéséhez szükséges gazdasági és társadalmi átalakulás nagyságát is. Ezt olyan narratívákkal kellene kombinálni, amelyek az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedések komoly előnyeit és az intézkedések igazságos végrehajtását hangsúlyozzák.
A Guardian által idézett tanulmány szerint,
az afrikai országok gazdaságai együtt átlagosan már most a GDP-jük nagyjából 15 százalékát veszítik el évente a globális felmelegedés súlyosbodó hatásai miatt,
ami csökkenti az éghajlatvédelmi intézkedésekhez szükséges forrásokat. Ezért a tanulmány azt hangsúlyozza, hogy a magas károsanyag-kibocsátó fejlett országok támogatására van szükség.
Óriási probléma lehet azonban az is, hogy nem vesszük figyelembe a társadalmakat érintő kockázatokat. Nem csak a pusztító viharok és nagy katasztrófák miatt kell aggódnunk, hanem a globalizált rendszereinken keresztül terjedő következmények miatt is. A fejlett európai országokban nem feltétlenül a katasztrófákra való reagálás puszta költségei okozzák a legnagyobb kiadást. Elképzelhető, hogy nagyobb veszélyt jelent majd az élelmiszerárak növekedése és az újjáéledő nacionalizmus, amely rájátszik majd az úgynevezett klímamenekültekkel kapcsolatos félelmekre – vélekedik Laurie Laybourn, az IPPR kutatója.
Laybourn szerint nagyon fontosak a helyzet leírására használt narratívák. A környezetbarátabb közlekedés például nem egyszerűen az elektromos járművekre való átállásról szól, hanem a jobb tömegközlekedésről és a városok újratervezéséről, amelyek révén az emberek közelebb kerülnek a munkahelyekhez, oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz. E változás megvalósításához viszont a helyi önkormányzatok költségvetésének és adóinak átcsoportosítására lesz szükség.
A kutató szerint az éghajlat-politika igazságtalansága a végzet körforgását hozhatja el, mert ha az emberek úgy érzik, hogy megfizethetetlen változásokat kényszerítenek rájuk, akkor elutasítják a zöld átállást. Ha azonban a méltányosság áll a dolgok középpontjában, és az emberek felismerik, hogy például a hőszivattyúra való átállás és a jobb szigetelés az éghajlati válságtól függetlenül is előnyös számukra, akkor ez pozitív megerősítést eredményez.
Az éghajlati hatások okozta nehézségekkel szembeni ellenálló képesség megteremtése szintén kulcsfontosságú. Ebben nagy szerepe lehet a közösségi találkozóknak, mert ha az emberek úgy érzik, hogy szerepük van a döntéshozatalban, nagyobb valószínűséggel fogják fenntartani a támogatásukat még akkor is, ha a jövőben a sokkhatások egyre nagyobbak lesznek.
Bob Ward, a London School of Economics Grantham Research Institute on Climate Change kutatóintézetének munkatársa szerint egyre valószínűbb, hogy a globális hőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal fog emelkedni. Ez nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk a célt, a radikális kibocsátáscsökkentést. Most viszont már azt is meg kell fontolnunk, hogy mi történik, ha nem sikerül azt elérnünk.
Ward szerint ez azt fogja jelenteni, hogy vissza kell csökkentenünk a hőmérsékletet, és olyan geomérnöki lehetőségekbe kell fektetnünk, amellyel például eltávolíthatjuk a szén-dioxid egy részét a légkörből vagy csökkenthetjük a földfelszínt érő napsugárzás erősségét. Mindez azonban azt is jelenti, hogy sokkal többet kell majd költenünk az éghajlati károk kezelésére, ami megnehezíti az átmenetet egy fenntartható, befogadó és ellenállóbb világba.
