A Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentése szerint Európa az elmúlt három évtizedben több mint kétszer annyit melegedett, mint a világ többi része, és a kontinensek közül itt volt a legnagyobb a hőmérséklet-emelkedés. A szervezet szerint a felmelegedés folytatódásával a rendkívüli hőség, az erdőtüzek, az áradások és az éghajlatváltozás egyéb következményei hatással lesznek a társadalomra, a gazdaságra és az ökoszisztémára.
„Európa élő képet mutat a felmelegedő világról, és emlékeztet minket arra, hogy még a jól felkészült társadalmak sincsenek biztonságban a szélsőséges időjárási események hatásaitól” - mondta Petteri Taalas, a WMO főtitkára egy nyilatkozatban.
A jelentés szerint 1991 és 2021 között Európában a hőmérséklet átlagosan 0,5 Celsius-fokkal melegedett évtizedenként, míg a globális átlag mindössze 0,2 Celsius-fok volt.
Tavaly az éghajlatváltozás miatt kialakult szélsőséges időjárási események – főként árvizek és viharok – 50 milliárd eurót meghaladó károkat okoztak Európában, amely idén a sokszáz éve nem látott aszály miatt minden bizonnyal tovább növekedett.
A tudósok szerint Európa más kontinenseknél gyorsabb felmelegedésének oka, hogy a kontinens nagy része a szubarktikus és az északi-sarkvidéki térségben fekszik, amely a Föld leggyorsabban melegedő régiója, a gyorsabb felmelegedés emellett az éghajlati visszacsatolásokban bekövetkezett változásokkal függ össze. Ilyen például, hogy nyáron kevesebb felhő van Európa felett, ami azt eredményezi, hogy több napfény és hő éri el a kontinenst – mondta Freja Vamborg, a Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálat vezető kutatója.
Egyes tudósok Európát „a hőhullámok központjának” tartják, mivel a légköri keringés változásai miatt a kontinensen a hőhullámok száma sokkal gyorsabban nőtt, mint más régiókban, és a jelentés szerint ez a tendencia nagy valószínűséggel a jövőben is folytatódni fog:
- A globális felmelegedés jövőbeli szintjétől függetlenül a hőmérséklet minden európai területen a globális átlaghőmérséklet-változást meghaladó mértékben fog emelkedni, hasonlóan a múltbeli megfigyelésekhez.
- A szélsőséges hőségek, köztük a tengeri hőhullámok gyakorisága és intenzitása az elmúlt évtizedekben növekedett, és az előrejelzések szerint az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékétől függetlenül tovább fog növekedni. Az ökoszisztémák és az emberek szempontjából lényeges kritikus küszöbértékek túllépése várható 2°C-os vagy annál magasabb globális felmelegedés esetén.
- A megfigyelések szezonális és regionális mintázatot mutatnak, amely összhangban van az előrejelzett téli csapadéknövekedéssel Észak-Európában. Nyáron a Földközi-tenger térségében és az attól északabbra fekvő területeken a csapadék csökkenését prognosztizálják. A szélsőséges csapadékmennyiség és az árvizek az előrejelzések szerint 1,5°C-ot meghaladó globális felmelegedés esetén a Földközi-tenger térségén kívül minden régióban növekedni fognak.
A WHO Európai Regionális Irodája szerint Európában 2019-ben mintegy félmillió idő előtti halálesetet okozott a finomszemcsés légszennyezés, amelynek jelentős része közvetlenül a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséhez kapcsolódik. Becslések szerint a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésével évente mintegy 138 ezer idő előtti haláleset kerülhető el, ami potenciálisan 244–564 milliárd dollár megtakarítást eredményezhet.
Noha az éghajlatváltozás okozta hőmérséklet emelkedés eddig Európát érintette leginkább, eközben itt tettek a legtöbbet a klíma megóvásáért. Az Európai Uniónak 1990 és 2020 között 31 százalékkal sikerült csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2030-ig pedig az 1990-es szint 55 százalékára mérsékelné azt, míg 2050-re a nettó nulla kibocsátás elérését tette kötelezővé. Jelenleg az unió arról a célkitűzésről tárgyal, hogy 2030-ra az energia 45 százalékát megújuló forrásokból állítsa elő, a jelenlegi 32 százalékos cél helyett, amelyet az Oroszország Ukrajna elleni háborúja és a gázellátás megszakadása tett még sürgetőbbé. Nehézséget okoz azonban, hogy az ukrajnai háborúval összefüggő áremelkedés miatt le kell küzdeni az energiapiaci reformokhoz kapcsolódó növekvő költségeket és bizonytalanságokat is.
Ebben a különösen nehéz geopolitikai helyzetben kezdődik az ENSZ éves éghajlatváltozási csúcstalálkozójára, a COP27, amelyen biztosan részt vesz Emmanuel Macron francia elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is.
Az államokra és a nagyvállalatokra minden eddiginél nagyobb nyomás nehezedik, hogy végre jelentős összegeket fordítsanak az éghajlatváltozás megfékezésére – ugyanakkor az ukrajnai háború, a magas energiaárak és a geopolitikai feszültségek előtérbe kerülésével egyre kisebb az esélye annak, hogy az ENSZ-tárgyalások megadják a szükséges ösztönzést. A legtöbb amerikai és európai elemző pesszimista a tekintetben, hogy a november 6–18-a között az egyiptomi Sarm es-Sejkben tartott klímakonferencia egyértelmű előrelépést érhet el. Félő, hogy a világ kormányai a növekvő világpolitikai feszültségek közepette nem tudnak majd jelentős új kötelezettségvállalásokat tenni, holott előrelépésre lenne szükség a szabályozás üteméről való megállapodásokban, amelyek lehetővé tennék a vállalatok számára, hogy megtervezzék éghajlat-politikájukat.
A konferencia célja, hogy kordában tartsa a kormányzati lépéseket a Párizsi Megállapodás céljainak életben tartása érdekében. A legfontosabb szempontok között szerepel, hogy az országok megerősítik-e az éghajlatváltozással kapcsolatos célokat és politikákat, növelik-e a fejlődő országoknak nyújtott éghajlatváltozás elleni finanszírozást, emellett teljesítik-e a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos csökkentésére tett ígéreteiket.
Egy októberben közzétett ENSZ-jelentés az éghajlati válság súlyosságára hívta fel a figyelmet, és arra, hogy az évtized végéig legalább 43 százalékkal kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, hogy megelőzzük a bolygó felmelegedéséből származó legsúlyosabb következményeket. Így a vállalások betartása – amelyben a két legnagyobb kibocsátó, az Egyesült Államok és Kína együttműködése nélkülözhetetlen – nemcsak a legszegényebb térségek, de a felmelegedés mértékének duplán kitett Európa szempontjából is rendkívül fontos.
Ugyanakkor a felmelegedés hatásainak leginkább kitett országok gyakran a legszegényebbek, és a jövő heti tárgyalásokon valószínűleg azt fogják követelni, hogy a kibocsátásuk csökkentésére tett új ígéreteik álljanak párhuzamban a gazdag világ pénzügyi segítségével. Ugyanakkor nemcsak a kormányoktól várnak több pénzt, de a magánszektorra is szükség lesz a megújuló energiaforrások és más, a kibocsátás csökkentését és az éghajlatváltozás hatásainak ellensúlyozását célzó projektek nagy részének finanszírozásához.
Ebben a helyzetben már az is sikernek tekinthető, ha elkerülhető a tavalyi glasgow-i klímatárgyalásokon tett ígéretek és kötelezettségvállalások visszavágása, és néhányról konkrét megállapodás is születik.
Az ukrajnai háború miatt Európa például arra kényszerült, hogy végletekig lecsökkentse az orosz gáztól való függőségét, és alternatívák után nézzen. Ez rövid távon a szenet is magában foglalja, ami aláássa az ENSZ glasgow-i csúcstalálkozóján kötött megállapodást, amely szerint fokozatosan felhagy a szén felhasználásával. Hosszabb távon pedig a helyzet az atomenergiára való támaszkodás ismételt előtérbe helyezését is felvetheti.
A magas fosszilis tüzelőanyagáraknak logikusan ösztönözniük kellene a megújuló energiaforrásokra irányuló beruházásokat, egyes részvényesek számára azonban ez kevésbé nyilvánvaló, mivel az idei magas olaj- és gázárak a fosszilis tüzelőanyagokat kitermelőket jutalmazták, emellett az infláció és a mindennapi megélhetési költségek ebből fakadó megugrása is komoly akadályokat jelenthet az éghajlatváltozással kapcsolatos kormányzati kötelezettségvállalásokkal szemben a választói szavazatok formájában.
