9p

A járvány nem csak egészségügyi nehézségeket és gazdasági válságot okozott, de felgyorsított korábban elindult változásokat. Az MNB elnöke szerint ezek hatására új világrend alakul ki, és ezúttal viszonylag kedvező pozícióból indulhat Magyarország.

Matolcsy György szerint új világrend van, és ezen belül van egy új gazdasági rend, erről beszélt az MNB elnöke az 59. Közgazdász Vándorgyűlés megnyitóbeszédében. Mint kifejtette, ez már az internet megjelentésével elindult, és lökést adtak neki azóta lezajlott válságok, így a járvány is. Arról is szót ejtett, hogy számos kutatás szerint a technológia-használatot 10 évvel felgyorsította a pandémiás helyzet.

Ezt ugyan lehet egyfajta pozitívumnak is tekinteni, ugyanakkor azt látni kell, hogy egy háborgó tengeren kell hajóznunk. A koronavírus egy összetett válságot okozott, hiszen számos aspektusban fejtette ki hatását, túl a mindenki által tapasztalt egészségügyi, gazdasági nehézségeken túl többek között  a munkaerőpiacra, a digitalizációra, a tanulásra és számos egyéb dologra is hatott.

Matolcsy György beszédet mond az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Matolcsy György beszédet mond az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen (Fotó: MTI/Soós Lajos)

Matolcsy György szerint a válságból való kilábalásnak van egy mellékhatása, megjelent ugyanis az infláció, amely a jegybankok számára az elsőszámú közellenség, amellyel szemben fel kell lépni. Az infláció gyorsulása nem magyar sajátosság, hiszen ez világszerte általános. Ahol gyorsabb a kilábalás, ott az infláció is nagyobb mértékben nőtt. Az is általános vonás, hogy mindenütt megugrott a költségvetési deficit, és ezzel párhuzamosan az államadósság.

A jegybank elnöke szerint az EU kettészakadt abból a szempontból, hogy több országnak – így hazánknak is - sikerült ledolgozni a 2020-as visszaesést. Ugyanakkor nagyon sok a lemaradó, ráadásul olyan nagy gazdaságoknak sem sikerült, mint Németország, Franciaország vagy éppen Spanyolország. Ez a jegybank elnöke szerint azt jelzi, hogy az EU-ban általánosságban véve nem jó a válságkezelés, szerencsére Magyarország ebből a szempontból üdítő kivétel.

Az elnök arról is beszélt, hogy hozzánk hasonlóan még kilenc ország tudta ledolgozni a visszaesést. Ez egyébként azért is különösen örömteli, mert most másfél év alatt egy V-alakú helyreállítással el tudta érni a pandémia előtti gazdasági fejlettséget. Összevetve a megelőző, 2008-ban kezdődő hitelválsággal különösen látványos a válságkezelés sikere, hiszen akkor 6,5 évbe telt ledolgozni a visszaesést.

A válságkezelésben kulcsszerepe volt Matolcsy György szerint a hitelezésnek, hiszen Európában bajnokok voltunk a magánszektor hitelezésében. Ez szerinte egy bizalmi kérdés, hiszen akkor adósodnak el a cégek és az emberek, ha hisznek abban, hogy hamarosan javul a helyzet és vissza tudják azt fizetni.

Erős bizalmat tükröztek a hitelezési folyamatok

A MNB több, mint 10 ezer milliárdot bocsátott a gazdaság rendelkezésére. A hitelezésnél „több szólamon” játszott, hiszen nem csak a beruházásokra vagy forgóeszközökre adtak pénzt, hanem például a bérek- és a munkaerő megtartására vettek fel sokan hiteleket. Szerinte ez a bizalomnak köszönhető, hiszen ezért mertek a vállalkozások eladósodni.

Matolcsy György fellebbentette a fátylat az NHP Hajrá születésének körülményeiről. A nehezedő gazdasági helyzetet látva tudták, hogy valamivel elő kell rukkolni, amivel a kormányt és Pénzügyminisztériumot tudják támogatni a kilábalás segítésében. Tudták, hogy a „jegybank egy lelakatolt aranybánya”, amely nem úgy működik, ahogy optimális lenne. Amikor megszületett az NHP Hajrá koncepciója, tudták, hogy nulla kamattal kell hitelt adni, hogy célozni kell (mikro és kkv-k számára), hogy a legfontosabb szövetségesük a bankrendszer lesz a programban. Ugyanakkor még azt kellett kitalálni, hogy miként lehet ezt bevezetni és sikerre vinni. Ebben a Bank of England „Funding for lending” programjának analógiáját használták, annak ellenére, hogy azt egy egész más helyzetre találták ki.

A bő tíz évvel korábbi válsághoz képest alapvető különbség volt a kiinduló helyzet. Matolcsy György szerint ugyanis a megelőző 10 év eredményeinek köszönhetően egy jó ország jó gazdaságának a nehézségét kellett orvosolni, míg a hitelválság idején egy nagyon rossz gazdasági kiinduló helyzetben lévő országot talált telibe a válság. A 2008-as és a mostani helyzet között az is lényeges különbség volt szerinte, hogy az MNB képes volt megnyitni a mérlegét és likviditással segíteni a gazdaságot. Ráadásul mindezt célzottan tették meg. Ezt annak idején nem lehetett megtenni, pedig óriási segítség lett volna, ráadásul a hitelválság alatt kimagaslóan magas volt az alapkamat is - mondta.

Többek között a jegybank hatékony eszközeinek köszönhetően az is óriási különbség, hogy míg 2008 után összeomlott a munkaerőpiac. Ezzel szemben most egy kisebb visszaesést követően itt is sikerült úrrá lenni a nehézségeken, és megvédték a munkahelyeket, sikerült gyorsan újra elérni a válság előtti szintet.

Mi lesz a válság után?

Négy fő csapás lesz, amelyek a jövőbe vezető utat kijelölik, ezek a digitaizáció, a kreativitás, a zöld és Eurázsia felemelkedése. A válság minden jövőbe mutató trendet felgyorsított, kényszerűen 10 évet ugrott a világ

Új megatrendek születnek, Matolcsy György szerint 12 megatrend rajzolódik ki, igaz ezek csírái korábban már megvoltak. Ezeket fel is villantotta az MNB elnöke. Ilyenek a digitalizáció, a pénz forradalmi (digitális jegybankpénzek bevezetése), a zöld gazdaság előretörése. Változnak a platformok és adatalapú gazdaság alakul ki, itt azonban szerinte nem állunk jól. Felgyorsulnak a pénzügyi innovációk, ugyanakkor ez nem a magánpénzek kora lesz, erősödik ugyanis az állam szerepe is. Az is megfigyelhető, hogy a regionális gazdaság felé mozdulunk, ebben sajnos az is szerepet játszik, hogy az ellátási láncok több esetben megszakadtak az elmúlt években. Tovább erősödik a technológia és a technológiai vállalatok szerepe. Azt is láthattuk, hogy a szolgáltatások a személyesből a közvetett szakaszba kerültek. A járvány miatt az otthonunk szerepe megváltozott, hiszen döntővé vált a tanulás és a munka szempontjából is. Azt is hangsúlyozta, hogy az egyensúly és a biztonság kérdése felértékelődött, és az egészséges életmód előtérbe került. Mindezek mellett a munka világa is teljes mértékben átalakult.

Egy hibrid világ felé megyünk

Matolcsy György szerint egy hibrid pénzügyi rendszer jön létre, amelyben a hagyományos eszközök mellett a digitalizáció óriási szerepet kap. Az elektronikus fizetés használata felgyorsult, ebben az azonnali fizetésekkel nagyot léptünk előre. Ennek bevezetése óriási siker volt, és a Magyar Nemzeti Bank a bankrendszerrel karöltve át tudott erre állni.

A jegybank elnöke szerint az nyer, aki képes a legújabb technológiákat kifejleszteni, vagy aki gyorsan képes ezeket megszerezni és alkalmazni. Az nyer, aki a feldolgozóipartól kezdve az élet minden területén be tudja ezeket vezetni. Az otthonokban is egyre nagyobb szerepe lesz a technológiának, amely egy fúziós térré válik, hiszen az eddigi funkciók mellett a munka, a tanulás és a szabadidő tevékenységeknek is helyet ad.

Szerinte a megtorpanni látszó sharing economy új lendületet kap.Ennek hátterében az áll, hogy a válság nyomán kinyílt az olló számos területen (többek között jövedelem terén is). A megosztáson alapuló gazdaság pedig segít abban is, hogy kiegyenlítődjenek valamennyire ezek a viszonyok.

Minden zöld

Kulcsfontosságú a zöld átmenet. Fenntartható gazdaság az egyetlen út, amely az élet számos területén hat. Komolyak a kihívások, ugyanakkor a lehetőségek is adottak, meg kell őket ragadni. Az átállás a határozott döntésektől függ, ha az állam képes utat mutatni és a legfontosabb döntéseket meghozni, akkor jó helyzetbe kerülhetünk. Az MNB a jegybankok között élen jár a zöld átmenet gyorsítása érdekében tett lépésekben. Európában elsőként lett zöld mandátuma az MNB-nek.

A kreativitás irányába megyünk - mondta Matolcsy György. Az lesz sikeres, aki a tudás, a tehetség, a tőke és a technológia fúzióját meg tudja valósítani. Egy hibrid világ jön, amikor az élő munka és a technológia kéz a kézbe megy előre. A magas beruházási ráta szükséges, ráadásul nem csak „betonba”, hanem tudásba, szellemi jószágokba kell tőkét fektetni.

Felértékelődik az egészséges életmód, ugyanakkor Matolcsy György szerint

a fenntartható sikeres felzárkózás legnagyobb akadálya Magyarország esetén a lakosság egészségi állapota, de főként a az emberek felfogása.

Ezt alátámasztandó a jegybank elnöke egy ábrán jelezte, hogy az elhízás Európában nálunk az egyik legnagyobb probléma. Egy egészséges-, egészségközpontú gondolkodásra kellene átállni. Nem lehet úgy gondolkozni szerinte, hogy majd ha gazdagok leszünk, akkor leszünk egészségesek is. Szerinte ez pont fordítva működik: akkor leszünk gazdagok, ha képesek leszünk másképp gondolkozni az egészségünkről.

Eurázsia felemelkedésének szakaszában vagyunk, igaz, ez az egyik legnagobb ütközőzónája a világnak. Kína számos kérdésben szegény ország, összességében egy fejlődő ország, de jön fel és az Egyesült Államok kihívója lett. Európa bajban van, szétforgácsolt, és csak keresi a helyét. Ezt jelzi többek között az is, hogy a technológiai verseny vesztese. Erre a magyar válasz csak az lehet, hogyha nem tudunk Európából csúcstechnológiát beszerezni, akkor Amerikából vagy Ázsiából kell. A világot korábban jellemző globalizáció megváltozik.

A korábbi profitszemléletű gazdaságot felváltja a biztonságfókuszú gazdaság. Ehhez a gondolkodásnak is meg kell változni, paradigmaváltás kell, hogy következzék.

Zárásként Matolcsy György azt mondta, sikeresen birkóztunk meg a koronavírus okozta válsággal és felálltunk a rajtkőre, így jó pozícióból várhatjuk az új világrend indulását.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!