2p

A második negyedévet már teljes mértékben érintette a koronavírus-járvány, a friss adatok emiatt nagy ugrást mutatnak. 

A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint az április-júniusi háromhavi átlagban, tehát a második negyedévben a korábbi 4,1 százalék után már 4,6 százalék volt a munkanélküliségi ráta a 15-74 éves korosztályban. Ez azt jelenti, hogy a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer volt. A járvány megjelenése előtti időszakban, december-februárban a ráta még csak 3,5 százalék volt.

A munkanélküliségi ráta Észak-Magyarország kivételével minden régióban emelkedett a KSH mérése szerint Nyugat-Dunántúlon és Pest régióban volt a legalasconyabb, 3,4, illetve 3,6 százalék. A legmagasabb munkanélküliség az Észak-Alföldet jellemezte, 7 százalék volt az állás nélküliek aránya. A legnagyobb emelkedés Dél-Alföldön következett be, ahol a ráta értéke 2,7 százalékponttal 5,5 százalékra nőtt. 

A koronavírus-járvány miatt kialakult válsághelyzetre tekintettel a KSH szokásától eltérően havi adatokat is közöl. Eszerint júniusban 240 ezren voltak munkanélküliek Magyarországon, ami 5,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Előző hónaphoz képest ez 25 ezer fős emelkedés eredménye. 

A statisztikai hivatal szerint az inaktívak száma mérséklődött a vizsgált időszakban, 84 ezer fővel vannak kevesebben. Közülül 58 ezren kezdtek dolgozni, 25 ezren azonban nem találtak munkalehetőséget, így a munkanélküliek táborát gyarapítják. 

A foglalkoztatottak száma 4,408 millió volt a második negyedévben, csak júniust nézve 4,457 millióan dolgoztak Magyarországon, utóbbi adat 58 ezerrel több az előző havinál, viszont 38 ezerrel kevesebb az előző évinél. 

A KSH mérése szerint a foglalkoztatási ráta Budapest kivételével minden régióban csökkent a 15-64 évesek körében. A fővárosban 73,5 százaléka dolgozott a gazdaságilag aktívaknak. A legjobban Nyugat-Dunántúlon csökkent a foglalkoztatás szintje, a legalacsonyabb ráta pedig a Dél-Dunántúlt jellemezte, 64,2 százalék. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!