4p

Egy japán cég, az oszakai Shionogi is megkezdte a napi egyszer bevehető Covid-tabletta humán kísérleteit, s ezzel beállt a sorba a Pfizer és a Merck pirulafejlsztései mögé. A tabletták a fertőzés korai szakaszában lévő emberek kezelésére használhatóak majd.

Mindhárom vállalat célja azonos: a járvány elleni küzdelem egyik legnagyobb hiányosságának pótlása. Nevezetesen az, hogy bár a vakcinák hatékonyak a betegség megelőzésében, - a Pfizer már a delta ellen is újat fejleszt -, de vannak, akik nem akarnak oltást kapni, vagy egész egyszerűen valamilyen okból nem kaphatnak – írja a The Wall Street Journal.

Vajon kinek a Covid-tablettája kerül elsőként a piacra végül? Fotó: Depositphotos
Vajon kinek a Covid-tablettája kerül elsőként a piacra végül? Fotó: Depositphotos

Hiába oltottak be világszerte - jelen állás szerint - 4,2 milliárd embert legalább egy dózissal (amelyből a teljeskörűen vakcinázottak száma 1,15 milliárd fő), a járvány elleni küzdelem fontos mérföldkövei lesznek a vírus elleni gyógyszerek is.

A sikeres koleszterin-gyógyszer, a Crestor kifejlesztéséről ismert Shionogi szerint a tablettát egyenesen a Covid-19 vírus megtámadására tervezik, és elég lesz mindössze napi egy pirulát bevenni belőle. A gyógyszer és annak mellékhatásainak tesztelése megkezdődött, és valószínűleg jövő évig tartanak a vizsgálatok.

A japán cég egyébként hónapokkal lemaradt a Pfizer és a Merck mögött, akik már előbb megkezdték a Covid-19 kezelésére szolgáló tabletták végső tesztelési szakaszát. A Pfizer például már idén piacra szeretné dobni koronavírus-ölő gyógyszerét, de ők napi két pirulában gondolkodnak, és nemsokára több mint 2000 önkéntes beteggel tesztelik hatásosságát. A kísérletben egyesek a vírusellenes tablettát, mások egy emlékeztető vírusellenes gyógyszerkombinációt, míg a maradék csoport placebót kap majd.

Jelenleg is léteznek koronavírusra adható, otthon használatos gyógyszerek, Magyarországon például a Favipiravir, de a gyógyszergyártók szerint a mostani fejlesztés minden eddigi tablettánál hatásosabb lesz azoknak, akik otthonukban a pozitív Covid-19 tesztet követően enyhe tüneteikre azonnal elkezdik szedni.

"Célunk egy nagyon biztonságos, szájon át alkalmazható vegyület megalkotása, amely a vírust az első pirula bevétele után öt nappal semlegesíti” -

mondja Isao Teshirogi, Shionogi vezérigazgatója. 

A japán cég 50–100 egészséges alannyal szeretné még ebben az évben elvégeztetni azt a vizsgálatot, amely összehasonlítja a gyógyszert a placebóval. Akkor fog kiderülni, hogy a tabletta képes-e csökkenteni a vírus okozta súlyos szövődményeket, például az alacsony oxigénellátást, ami miatt a betegek kórházba kerülnek.

Mind a Pfizer, mind a Shionogi tabletta úgy gátolja a fertőzéseket, hogy leblokkolja a proteáz nevű enzimet, ezt a metódust használják például a HIV-, vagy az AIDS-vírus ellen is.

„A Merck tablettája, amelyet a Ridgeback Biotherapeutics partnerrel fejlesztünk, a vírusokat egész egyszerűen nem tudja majd kikerülni”

- mondja Dr. Hazuda, aki szerint vizsgálataik azokra a betegekre összpontosítanak, akiknél az elmúlt öt napban diagnosztizálták a Covid-19-et, és akiknek komoly kockázati tényezőik vannak.

Dr. Teshirogi elmondta, hogy a Shionogi nem tervezi, hogy a gyógyszer tesztjeit a közelmúltban diagnosztizált betegekre korlátozza. Ha a gyógyszer ígéretesnek bizonyul, akkor a cég valószínűleg összeállna egy globális gyógyszercéggel, hogy világszerte forgalmazza.

A helyzet egyébként a cikk szerint kísértetiesen hasonlít egy korábbi, két évtizeddel ezelőtti esetre. Akkor a Merck és a Pfizer a koleszterin-ellenes tabletták piacán került szembe a jóval kisebb japán vetélytárssal. Miközben a Pfizer Lipitor és a Merck Zocor nevű tablettái uralták a piacot, a Shionoginál kitalálták, hogy a vállalat az AstraZeneca PLC-nek engedélyezi a forgalmazást. A Crestor nevű gyógyszer végül a piac jelentős részét meghódította annak ellenére, hogy némi aggodalomra adtak okot a mellékhatások, mint például az izomfájdalom és a ritkán előforduló kognitív károsodás. Az orvosok a gyógyszer mai napig tartó sikerét még Donald Trump elnök koleszterinszint-csökkentésének is betudják, hiszen épp a Crestort szedi. A Lipitor, a Zocor és a Crestor már egyformán elérhető az Egyesült Államok patikáiban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!