2p

Messze még a kilábalás a munkaerőpiacon.

Májusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 399 ezer volt, az előző hónaphoz képest 31 ezerrel több, az egy évvel korábbihoz képest 134 ezerrel kevesebb - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A március-májusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 403 ezer, az egy évvel korábbinál 2,2 százalékkal kevesebb volt. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 68,6 százalék volt, 1,2 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Munkanélküliség

A március-májusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 190 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,1 százalékos volt.

Májusban a munkanélküliek átlagos létszáma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,7 százalékos volt. Az előző hónaphoz viszonyítva mintegy 28 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 55 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma. A munkanélküliségi ráta egy hónap alatt 0,6 százalékponttal, egy év alatt 1,2 százalékponttal emelkedett.

Az inaktívak száma jelentősen, 59 ezerrel csökkent, a korábban munkahelyüket elvesztett személyek nagy része ugyanis - a személyes kapcsolatok korlátozásának feloldását követően - aktívan kezdett munkát keresni, közülük 31 ezren el is kezdtek dolgozni.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adminisztratív adatai szerint a nyilvántartott álláskeresők létszáma május végére 363 ezerre nőtt.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője a friss adatokat kommentálva azt mondta: „A legfrissebb adatok romló munkaerőpiaci helyzetre utalnak. Az, hogy a foglalkoztatottak száma áprilishoz képest májusban emelkedett, elsősorban azzal magyarázható, hogy a járvány miatt elrendelt korlátozások eredményeként jelentősen csökkent a számuk. Áprilisba a hirtelen leállások miatt lecsökkent a foglalkoztatási ráta, sok ember átmenetileg inaktívvá vált, bár szeretnének dolgozni. Ők próbálnak találni állás maguknak, de ez májusban a friss adatok szerint nem mindegyiküknek sikerült. Mindezek miatt az aktivitási ráta is elmarad a tavalyi szinttől.” Hozzátette: „A következő hónapokban az fő kérdés, hogy eddig a járvány hatására és a gazdasági lassulás miatt hány munkahely veszik el tartósan. Ez ugyanis alapvetően befolyásolhatja a munkaerőpiaci helyzetet.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!