2p

Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója interjúban beszélt többek között a Pakson megtermelt áramról, egy hiányzó jogszabályról és a visszatartott uniós pénzekről is.

"A paksi termelési költség a 2021-es mérlegadatok alapján 12-13 forint kilowattóránként, ennyiért termelik meg az áramot, amely azután bekerül az MVM portfóliójába. Kérdés, kinek adja el azt az MVM, és milyen áron. A vállalat jelenleg hatósági áron adja el ezt az áramot a lakosságnak, a maradékot pedig piaci áron kell értékesítenie. Nem is adhatja el másként az állami cég, mert ha csak 10 százalékkal a piaci ár alatt adná el, az már hűtlen kezelésnek számítana – hacsak nincsen rá valamilyen jogszabály. Az tehát nem lehetetlen, hogy a Paksi Atomerőmű és a Mátrai Erőmű áramából az önkormányzatok is részesüljenek, csak ehhez a kormánynak jogszabályt kell módosítania, hogy a cég egy meghatározott intézményi, vállalati kör számára költségalapon számolt hatósági áron adhassa el az áramot" - mondta Mártha a hvg.hu-nak.

Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója logikusan levezeti a jelenlegi helyzetet. Fotó: ATV
Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója logikusan levezeti a jelenlegi helyzetet. Fotó: ATV

A vezérigazató arra is kitért, hogy ha gondosan kiválogatják a legfontosabb kört, tehát a tömegközlekedést, valamint a közvilágítást – amely úgyis csak éjszaka kell, amikor eleve alacsonyabb a rendszer terhelése – és a kiemelt, létfontosságú intézményeket, mint például a kórházakat, iskolákat, óvodákat, bölcsődéket, akkor minderre elég a Paksi Atomerőmű és a Mátrai Erőmű termelése, mégpedig úgy, hogy közben a teljes lakossági kör számára is fennmaradna a rezsicsökkentett áram.

"Ha nem történik valami – ha nincs gyors uniós megállapodás, és nem érkezik meg a brüsszeli pénz; vagy nincs vége gyorsan a háborúnak, és nem normalizálódik az európai energiapiac; vagy nem jön egy felpattanás az európai gazdaságban –, akkor drasztikusan vissza kell fogni az energiafogyasztást, korlátozni kell rengeteg intézmény működését, a forint még tovább fog romlani, és egy csomó vállalat be fog zárni" - fejti ki Mártha Imre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!