5p

Már javában tart a nagy karácsonyi fenyőfavásár. Egy-egy fa sok-sok évig vár arra, hogy valamelyik otthon dísze legyen. Ideig-óráig persze. Ünnep előtti fenyőfa-körkép.

A Nordmann a sláger, de drága

Idén is bizonyára fellángol a vita: műfenyőt vagy valódit? Mindkettő mellett szólnak érvek, még a fenntarthatóságot vallók körében is. Van, aki sajnálja a fenyőket, amelyek egy hónap múlva a szeméttelepen végzik, de akik termelik ezeket, ugyanolyan árunak tekintik, mint a káposztát vagy a muskátlipalántát. Ráadásul a műfenyő, bár sokak szerint nem adja meg az ünnep igazi hangulatát, élményét, évekig használható.

Ahol gyerek van a családban, ott többnyire a valódi, illatos járja, amely a tavalyi árakhoz képest még drágább lett. Amint az több online felületen is megjelent, a kereskedők általános áremelkedés jeleztek előre 2023 karácsonyára. Idén a tűleveleit kevésbé hullató Nordmann fenyőfák méterének ára 9-10 ezer forint között mozog, a mutatósabb ezüst métere 5-6 ezer, míg a lucfenyőé 3-4 ezer forint.

Ma már kevesebb fa talál gazdára

A legtöbb helyen nem méterenként kalkulálnak, hanem egy szép, magas fát kiállítanak az áruda közepére, és ráírnak egy árat, aki akarja, vigye. Egy csinos, kétméteres Nordmann fenyőért 20 ezer forintot is elkérhetnek. Kérdés, mennyire akarjuk elkápráztatni gyermekünket, és hogy mennyit tudunk e célra szánni. 

A Nordmann a sláger. Fotó: Depositphotos
A Nordmann a sláger. Fotó: Depositphotos

Az áremelkedés hátterében a szokásos okok állnak: emelkedtek a fuvarozási költségek és a sofőrök bérei is. Egyes termelők a drágulást azzal magyarázzák, hogy kevesebben vásárolnak fenyőfát. A nyugdíjasok ugyanis maradnak egy-két ágnál, sokan pedig elutaznak az ünnepekre.

A fenyő nem egy év alatt nő meg

Itt is megesik, hogy nem találni munkaerőt (egyáltalán hol dolgoznak ma az emberek?). Néhol a termelők felhagynak, ha tehetik, e tevékenységgel. Csakhogy ez nem megy egyik napról a másikra, hiszen a növendék fákat nem érdemes a földben hagyni, és a költségeik közben is nőnek. 

Miközben van, aki szűkölő piacról beszél, egy másik orgánum azt írta a nagy roham előtt, hogy azoknak, akik idén karácsonyra fenyőfát szeretnének vásárolni, érdemes időben rendelniük, mivel a kereslet és a beszerzési nehézségek miatt várhatóan a fák árai folyamatosan tovább növekednek majd.

Régen az erdőbe mentek érte

De az is előfordulhat, hogy 24-én délelőtt, az utolsó pillanatban a legszebbet is megkapjuk féláron, vagy ha kicsit ferde, előtte is engednek belőle az árusok. Alkudni főleg az utolsó napon lehet. 

Pár évtizede még az volt a jellemző falun, hogy kimentek a férfiak a környékbeli erdőbe, kivágták a fát, és onnan szállították be, először a fészerbe, majd a szobába, elvégre az állami föld az valójában senki földje volt. (No meg, senki nem hallott a fenntarthatóságról.) 

Tobozok, diók, mélyzöld borostyánlevelek és pirosló hecsedliágak is kikerültek a háztájiból, legfeljebb az arany vagy ezüstfestékért kellett pénzt kiadni. A szaloncukrot nem tálba rakták kínálni a fa alá, hanem cérnával rákötözték az ágakra.  Talán a globalizáció hatására mind kevesebben aggatnak a fákra szaloncukrot, és inkább a kész díszeket preferálják.

Divatba jöttek a feldíszített ágak és koszorúk

Ahol nincs kisgyerek a családban, ott ma már sokszor megelégednek mutatós, nagyobb vázába helyezett, csillogó fenyőágakkal, szép ajtókoszorúval, a terasz ünnepi ruhába öltöztetésével. 

A kereskedelemnek persze az az érdeke, hogy minden évben új díszeket vásároljunk, de ez a legtöbb esetben fölös pénzkidobás, hiszen a tavalyiaknak sincs semmi bajuk. Legfeljebb máshogy, más stílusban, színekben dekoráljuk vele a szobát.

Zenél és hózik

Ami a műfenyőket illeti, szintén akad újdonság a piacon. Egy hirdetésben azt lehet olvasni, hogy az „ünnepi díszekkel és világítással ellátott fa bekapcsoláskor vidám dallamot játszik, tetejéről pedig műhó esik méltóságteljesen, létrehozva a megfelelő ünnepi hangulatot. A havat beépített pumpa továbbítja a talpból. Az ernyőalakú talp összegyűjti a havat, a havazás mértékét pedig Ön állíthatja be: a skála a puhán szitálótól a boldogan örvénylőig terjed, így a karácsonyt, sőt az egész telet úgy töltheti, hogy hó borítja az ágakat.”

Ha csupán ajándékba akarunk vinni valamilyen karácsonyi jellegű dolgot, akkor a mikulásvirág nyerő ötlet. A virágboltokban és a piacokon ez is drága, ami szebb, 2500 forint körül van, a szupermarketekben olcsóbban is hozzájuthatunk. Ha ilyet kapunk vagy veszünk, érdemes elolvasni mellé a neten a használati utasítást.

A magunk készítette olcsóbb

Egy másik online felület a karácsonyi ajtódísz áránál 33,3 százalékos (!) növekedést vetített előre, van, ahol 6000 forintot is elkérnek érte. 

De persze ennél sokkal olcsóbban is megoldhatjuk a dolgot, ha veszünk egy natúr koszorúalapot, és mi díszítjük fel, örökzöld levelekkel, kis tobozokkal, kis, egymáshoz illő   színárnyalatú gömböcskékkel, masnikkal – és körülbelül egy órai munkával.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!