Amint arról egy vendéglőssel szerdán beszélgettem – mert ő még az, a javából –, nincs most errefelé átmenő forgalom, a turisták másutt szállnak ki a buszból, akiket csoportosan terelgetnek, egy előre megbeszélt, nagyobb helyre. A magyar vendég délben beül ebédelni – ha erre dolgozik – vagy rendel valamilyen kedvelt fogást, ha nem ér rá főzni, és jön érte a futár. De egyre kevesebben engedhetik meg maguknak ezt is.
A tulajdonos meg a fia a pincér
Egy sör, egy pohár bor, némi snack – ja, itt ilyen nincs is – borravalóval ötezer forint, és csak egy órát beszélgettünk – mondja a szemben lakó szomszéd, aki régen törzsvendég volt. Hozzátéve: ezért nem adok ki ennyit, a sört a mellette lévő boltban is megvásárolhatom.
Ők még csak kínlódnak valahogy – a tulajdonos meg a fia a pincér –, de számos neves étterem lehúzta a rolót, most, a főszezonban. Volt már bezárási hullám tavaly is, azt még akkor a Covidnak, meg a hirtelen berobbanó rezsiárrobbanásnak tudta be mindenki. Most összetettebb a helyzet.
A Ráday utca sem a régi
A vendég a lábával fizet – idézte, tavalyi interjúnkban a magyar vendéglátás ikonikus alakjának, Jakabffy Lászlónak találó szavait Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Számokat is mondott: a Covid következtében hozzávetőleg 3400 üzlettel lett kevesebb a vendéglátásban az elmúlt három évben, az elkövetkező időszakban ennek a többszörösére lehet számítani. A csődhullám januárban, az ünnepek elmúltával lesz igazán erős – jósolta akkor.
Most ott tartunk, hogy a főszezonban kapunk hírt bezárásokról, olyan helyekről, mint a Ráday utca. Hajdan turistatömegek hullámzottak itt. Az egyik kedvelt hely az Input volt, kiváló séffel. A minap olvasom, hogy lehúzták a rolót. Pedig kiváló zenés estek zajlottak itt, sajtótájékoztatóknak, rendezvényeknek adtak helyet.
Igaz, a Ráday utca már nem az, ami hajdanán. Másutt hullámzik a nép, áttevődött a forgalom jó része az V. kerületbe. Pedig nagyon sok most a turista a fővárosban, a BKV-s buszvezetők arról panaszkodnak, hogy nem tudják tartani a menetidőt, mert a felszálló külföldiek náluk érdeklődnek az útvonalról, meg hogy hol kell jegyet venni, ha a Várba igyekeznének.
Ha nincs átmenő forgalom, meghal a hely
Nemrég Újbudán is bezárt két kedvenc hely, pedig az egyik BBQ-s volt, a másik tépett marhahúsos burgeres, ahogy kell. Azok az éttermek, amelyek hajdanán mellékutcákban, lakótelepes övezetben nyíltak – akkortájt, amikor még a magyarok rendre beültek esténként sörözni, hétvégén meg vacsorázni – egyre-másra megszűnnek.
A diáksereg sem segít
New Yorkban naponta annyi étterem szűnik meg, amennyi nyílik – jegyzi meg, némi malíciával, egy szakmabeli ismerősöm. Csakhogy Budapest nem New York, az emberek „röghöz kötöttebbek”, sokszor már két utcával arrébb sem mennek el egy-egy jó falatért. Délben a munkahelyükről kiszaladók is a közeli büféket keresik, értelemszerűen. Az általánosítás persze ez esetben is sántít: bizonyos tehetősebb rétegek egy-egy jó séf kedvéért elég messze elzarándokolnak. De ők alig 1-2 százalékát teszik ki a potenciális vendégkörnek.
Abból élünk, hogy zárva tartunk – írtam tavaly egy cikkben, és ma sem lehet másképp jellemezni a helyzetet. Sokan abban bíztak, hogy a vakációzó diáksereg, mint munkaerő, besegít – de van, ahol ez sem elég.
Közben egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatok jelennek meg a lapokban a turizmusról és a vendéglátásról: megfizethetetlen lángosok, fesztiválokon 5-6 ezer forintért árusított hamburgerek, rémhírek az ürességtől kongó szállodákról, megint másutt teltházzal dicsekvő igazgatók.
Kinek jó mindez?
Az a vendéglátó üzlet nem fog bezárni, amelyik egy nagyobb üzemeltetői csoportba tartozik, így bírja csak ki a szezonalitást, vagy amelyik étterem egy nemzetközi szállodaláncban üzemel. Netán több lábon áll, mondjuk egy egész évben látogatott termálfürdő helyen működik, vagy egy tekintélyes borászat része. Meg amelyiknek ügyes a marketingje, pontosabban: akik ügyesen szerepelnek a közösségi médiában. Mert a fiatalok már ez alapján döntenek – vagy véletlenszerűen beesnek valahova.
Kinek jó mindez? – tette fel a kérdést egy vendéglős ismerősöm. Miért kell újabb és újabb „ötletekkel” ellehetetleníteni a szakmát? NTAK, SZÉP kártya-módosítás, rezsirobbanás, tízféle adó, infláció…
A kérdés költői marad, egyelőre senki nem tud rá válaszolni.
