4p

Egyszerűbb lesz indulni rajta.

Egyszerűsödött a jelentkezés a hamarosan megnyíló óriási napelemes pályázatra - közölte Steiner Attila, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.

A napilap pénteki számában megjelent cikk ismerteti, hogy az eddigi legnagyobb léptékű, kétszázmilliárd forint keretösszegű lakossági napelemes pályázat nagyjából egy hónappal ezelőtti meghirdetését társadalmi egyeztetés előzte meg, és azóta is érkeztek az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz fontos észrevételek, tapasztalatok. Ezek alapján olyan kisebb módosításokat hajtott végre a tárca a kiírásban, amelyek egyértelműsítik a feltételeket, illetve egyszerűbbé teszik az adminisztrációt, és a felhívás szövege is gördülékenyebbé vált.

Steiner Attila a legfontosabb változások között említette, hogy az energetikai tervezésre eddig a támogatási összeg öt százalékát lehetett fordítani, azonban a beérkezett észrevételek alapján tíz százalékra emelkedett ez az arány. Emellett a műszaki mutatókban olyan változtatásokat eszközöltek, amelyek megkönnyítik a tervezést. Ezek kevésbé a pályázókat, mint inkább a kivitelezőket érintik.

Hangsúlyozta: a főbb keretek nem változnak, így a pályázat megnyitásának december 6-i dátuma sem. A megyénkénti ütemezésben megnyíló pályázati kitöltő programba a jelentkezők az ügyfélkapun keresztül léphetnek majd be, ezért az államtitkár felhívta az érintettek figyelmét, győződjenek meg arról, hogy rendelkeznek-e ügyfélkapus regisztrációval. Steiner Attila azt is kiemelte, hogy a pályázatok benyújtásának sorrendje, gyorsasága semmilyen szempontból nem számít a pályázatok elbírálásánál, ugyanis minden benyújtott támogatási kérelmet kiértékelnek, ezt követően alakul ki egy sorrend, és születnek meg a támogatói döntések. A pályázatokat objektív pontozásos rendszerben bírálják el, amelyben előnyt élveznek a gyermeket nevelők és a fejlesztendő járásokban élők.

Egy aggasztó jelenségre is felhívta a figyelmet az államtitkár. Egyes kivitelezők a pályázat benyújtásához nem szükséges személyi adatokat, egyes esetekben a magánszemélyek ügyfélkapus belépési adatait is elkérik azért, hogy megpróbálják megállapítani, a jelentkező esélyes-e a támogatás elnyerésére. Ez adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen a vállalkozó nem kérhet ilyen adatot a pályázótól - őket arra kérik, hogy csak a felhíváshoz közzétett kivitelezői szerződéssablon kitöltéséhez szükséges információkat adják át a kivitelezőknek - nyomatékosította.

Előfordul az is, hogy már a helyszíni felmérésért is komoly, több tízezer vagy akár százezer forintos tételeket kérnek el a kivitelezők, ami a pályázat meghirdetése előtt nem volt gyakorlat. A pályázóknak azt javasolják, hogy ilyen esetben forduljanak másik kivitelezőhöz a pályázati oldalon regisztrált, immár több mint ezer vállalkozó közül, ugyanis az előre elkért összegek nem lesznek elszámolhatók. Korábban már a minisztérium is felhívta a figyelmet arra, hogy előzetes költségek nem kérhetők el a pályázóktól - hangsúlyozta Steiner Attila.

Az is előfordult, hogy a pályázatírásért kérnek a kivitelezők pénzt. Az államtitkár azt kérte: semmilyen körülmények között, semmilyen jogcímen ne fizessenek ki ilyesmit a vállalkozóknak, ugyanis ezek nem elszámolható költségek, és nem garantálják a pályázat pozitív elbírálását. Hozzátette: ha bármilyen segítségre volna szüksége a pályázónak, a lebonyolító Építésügyi Minőség-ellenőrző Innovációs NKft.-hez (ÉMI) fordulhat kérdéseivel.

A pályázattal kapcsolatos minden fontos tudnivaló a napelem.palyazat.gov.hu oldalon található. Itt a fogyasztóvédelmi hatóságok elérhetőségeit is közzétették, amelyeknél a pályázat során esetlegesen tapasztalt tisztességtelen kivitelezői gyakorlatokat lehet jelezni.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályázat kifejezetten az alacsonyabb jövedelműek támogatását célozza. A támogatás igénybevételéhez az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege ugyanis nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot.

Két csomag érhető el a pályázatban: az egyik egy egyszerű napelem-telepítésre, a másik pedig egy komplex fűtés-korszerűsítésre szól. Ez utóbbinak épp az a lényege, hogy a fűtéshez szükséges villamos energiát részben a saját háztetőjén termeli meg a nyertes pályázó, vagyis ennyivel kevesebbet kell majd fűtésre és villamos energiára költenie. Értelemszerűen az ingatlannak alkalmasnak kell lennie a beruházásra.

Kiemelte, hogy ez a valaha volt legjelentősebb, alacsony jövedelmű háztartások energiafüggetlenségét növelő program, ráadásul az első pályázat, amely százszázalékos támogatást biztosít a családoknak a napelem-telepítéshez.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!