2p

Ősszel szokásos rendben elindul a tanév.

A kormány elemezte a járványügyi helyzetet - közölte a mai Kormányinfón Gulyás Gergely. A miniszter szerint Magyarországon a helyzet stagnál, de a környező országokban romlik a helyzet. Felsorolt néhány országot a térségben, ahol nőtt az egymillió lakosra jutó fertőzöttek aránya. Majd nyugat-európai példákat - Finnország, Olaszország említett. Kiemelte, hogy Szlovéniában, Horvátországban - a főbb magyar turisztikai célországokban - jobb a helyzet.

Mindezeket mérlegelve nem terveznek változást a hatályos intézkedéseken, mert ebben látja a garanciáját annak, hogy szeptember elején -  a tanévkezdéskor - meg lehessen akadályozni a második hullám kitörését. A kormány arra készül, hogy a tanév szokásos rendben el tud indulni.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A zenei ipar támogatására 5,3 milliárd forintot különített el a kormány, a zenészek jó minőségű garázsoncertjeinek megtartására. A keretből 800 millió forint a cigányzene megsegítését szolgálja. (A támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség fogja kezelni.)
A tegnapi kormányülésen napirendre került a postai dolgozók béremelése, ennek érdekében még ma az Európai Unióhoz fordulnak, mert a miniszter szerint a béremeléshez kell az unió jóváhagyása. A szakszervezetekkel meg tudnak egyezni - közölte.

Bejelentette továbbá, hogy a kormány semmilyen beruházást nem támogat a Hajógyári-szigeten (ahol jelentős árvízvédelmi építkezést terveztek), mert figyelembe vették az érintett önkormányzat szempontjait. Az oda tervezett kajak-kenu központnak új helyet keresnek, szóba került a Velencei-tó.

Végül közölte, hogy a Népligetnél épülő új sportcsarnokot a Ferencváros tulajdonába adják (a cikk előző változatában kezelést írtunk, de a miniszter kérdésünkre egyértelműsítette, hogy tulajdonba adásról van szó).

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!