November végén még túlzott óvatosságból feltételes módban írtuk meg, hogy Mészáros Lőrinc cégbirodalma megérkezhetett az alföldi tanyavilágba. Az óvatosságra és a feltételes módra már nincs szükség: Mészáros Lőrinc cégbirodalma megérkezett az alföldi tanyavilágba. Ezt onnan lehet tudni, hogy a Gazdasági Versenyhivatalhoz befutott egy összefonódás-bejelentés december 2-án:
A tranzakció eredményeképpen a Mészáros Csoport a Gorzsa Agrár Management Kft.-n keresztül egyedüli irányítást szerez a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. és a Gorzsai Paprikatermelő Mezőgazdasági Szövetkezet felett. A két céltársaság és vállalkozáscsoportja elsősorban a mezőgazdasági ágazatban aktív, növénytermesztéssel és tejelő szavasmarhatartással foglalkoznak.
– szól a dokumentum.
Ez röviden azt jelenti, hogy a felcsúti milliárdos egyik cége megveszi Lázár János anyai nagybátyjának, Gyapjas Károlynak a cégeit. Így hatalmas földterületekkel bővül Mészáros Lőrinc földesúr birodalma. A társaságok neveiben szereplő Gorzsa egy tanyavilág Hódmezővásárhely közelében.
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja, Gyapjas Károly, de az építési és közlekedési miniszter egyik érdekeltsége, a Grosswiese Zrt. is benne volt a cégben. Tehát Lázár Jánosnak is rá kellett bólintania az üzletre. Ez a Gorzsai Állami Gazdaság jogutódja. Fő profilja a tejelő szarvasmarhatartás, a gabonatermesztés és fűszerpaprika-termesztés. Legutóbbi beszámolója szerint az általa bérelt földterület Hódmezővásárhely és Makó közötti térségben, két, egyenként összefüggő, de egymással nem határos területrészen helyezkedik el.
Tavaly 1323 hektár földterületen gazdálkodott.
A tejelő szarvasmarha-állomány és szaporulatának tartása három helyen történik.
- a 960 férőhelyes Gorzsai tehenészeti telepen,
- a Gencsháti növendék marhatelepen,
- a Földeáki 400 férőhelyes tehenészeti telepen.
A Mészáros Lőrinc cége által megszerzett Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. honlapján található bemutatkozásból pedig kiderül: a megtermelt termékek felhasználása zömében az állattenyésztéshez kapcsolható, hiszen a társaság 2200 darab szarvasmarhával rendelkezik.
Az állattenyésztés nagyságát mutatja, hogy 1 hektárra 0,8 darab szarvasmarha jut – ebből is kitűnik, hogy a növénytermesztés az állattenyésztés kiszolgálására van alárendelve (takarmány, alomszalma biztosítása)
– hangzik a bemutatkozás.
Remek céget szerzett meg a Mészáros Csoport. Tavaly közel 4 milliárd forintos forgalommal zártak, amiből 512 millió forint profit született. A zrt.-nek 2001 és 2012 júliusa között maga Lázár is az igazgatósági tagja volt. A sikerekben persze jelentős szerepe van az Orbán-kormánynak. A hvg.hu írta meg 2014-ben, hogy tarolt a földpályázatokon Lázár János rokona. A cég eredményesen szerepelt az állami földbérletpályázatokon. Az ellenőrzése alá tartozó érdekeltségek nyertes pályázataival együtt összesen 1362 hektár föld használati jogát nyerte el, 27 pályázaton. (A zrt. saját jogon 10 pályázattal 295 hektár földbérlethez jutott. De sikeresen pályázott a zrt. érdekeltségébe tartozó Gorzsai Takarmánytermelő Kft., amely 804 hektár földbérletét kapta meg tíz pályázaton, valamint a Gorzsai Paprikatermelő és Értékesítő Szövetkezet, amely 262 hektárral gyarapította a csoport által művelt birtokot, 7 nyertes pályázaton.)
A Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben Gyapjas Károly volt a többségi tulajdonos, de azért Lázár János is benne volt a cégben, tehát ő is kellett ahhoz, hogy Mészáros Lőrinc megvásárolhassa. A cégben ugyanis a Grosswiese Zrt. is minimális részesedéssel rendelkezett. Ebben a társaságban pedig 2024 nyarán már 40 százalékos tulajdonos volt a miniszter.
Azt pedig lapunk írta meg korábban, hogy Mészáros Lőrinc céget alapított. Legújabb vállalkozása a Gorzsa Agrár Management Kft. nevet kapta, október 22-e óta létezik, de csak november 15-én jegyezték be. Ismét azt a megoldást választották, hogy a felcsúti milliárdos saját maga is tulajdonos az új cégben, de rajta kívül még a szintén hozzá köthető Talentis Agro Zrt. és az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealapja is beszállt az üzletbe.