1p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Idén 1,8 milliárd, jövőre pedig csaknem 2,2 milliárd forintot fordítanak gyermekvédelmi intézkedésekre a központi költségvetésből.

A nevelőszülők kollégista gyermekeik után járó díjazására 92 millió, a gyermekvédelmi intézményekben vezetőként és szakmai munkakörben foglalkoztatottak pszichológiai vizsgálatára 951,6 millió, míg az ő életvitelük ellenőrzésére 769,4 millió forinttal növeli meg a kormány a Belügyminisztérium költségvetését – derül ki a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyből. A rendelkezés szerint utóbbi két tételből 485,4 millió, illetve 196 millió forintot a Belügyminisztérium, illetve a Nemzeti Védelmi Szolgálat személyi juttatásainak növelésére kell fordítani.

A kabinet azt is előírta, hogy a jövő évi költségvetés elkészítése során a nevelőszülők díjazására 184 millió, a pszichológiai alkalmassági vizsgálatra 1,2 milliárd, míg az ellenőrzésre 750,9 millió forintot kell betervezni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!