2p

Varga Mihály szerint nem az infláció, hanem a gazdasági teljesítmény miatt nőtt óriásit az áfabevétel. Gazdaságilag nehéz időszakra számít.

"Gazdaságilag sokkal nehezebb időszakra kell felkészülni az ukrajnai háború miatt" – írja az rtl.hu Varga Mihály szegedi látogatásával kapcsolatban.

A pénzügyminiszter Mihálffy Béla fideszes országgyűlési képviselőjelölt lakossági fórumán vett részt, ami előtt újságíróknak nyilatkozott. Azt mondta: a háború miatt a közép-kelet-európai térség sokkal kockázatosabb régiója lett Európának, ami látszik a befektetések megítélésén, a térségi valuták árfolyamán és a kamatszintek emelkedésén is.

Nem ejtette ki Oroszország nevét. Fotó: MTI
Nem ejtette ki Oroszország nevét. Fotó: MTI

Szerinte az, hogy ez a hatás milyen mélységű lesz, nagyban függ attól, hogy a háború meddig tart, és a szankciók milyen szintre terjednek ki, a kormány viszont csak olyan szankciókban hajlandó részt venni, amelyek nem ütnek nagyobbat Magyarországon és a térség országain, mint a szankciók által megcélzott országon.

Oroszországot nem nevezte meg, akkor sem, amikor arról beszélt, hogy Magyarország támogatja az agresszor elítélésére és a háború mielőbbi befejezésére vonatkozó EU-s törekvéseket.

A portál emlékeztet arra, hogy a gazdasági sajtó szerint idén januárban annyi áfabevétele volt a hazai költségvetésnek, mint tavaly az év első két hónapjában együtt, ennek okaként pedig az inflációt említették.

Varga Mihály viszont az RTL Híradó kérdésére a gazdaság teljesítményének tulajdonította az áfabevételek növekedését, azt mondta, a rendszerváltozás óta nem történt olyan szintű éves növekedés, mint tavaly.

A pénzügyminisztert az RTL Híradó arról is kérdezte, hogy a kormány csökkentette az üzemanyagok jövedéki adóját, noha korábban azt mondta, hogy erre uniós szabályok miatt nincs lehetőség. Erről Varga Mihály azt mondta, hogy szembemennek az uniós elvárásokkal és irányelvekkel, ami miatt bármikor kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarországgal szemben, ugyanakkor azt látják, hogy minden ország törekszik arra, hogy legalább átmeneti időszakban segítsen az üzemanyagot használóknak. A magyar kormány a miniszter szerint egyszerre próbál segíteni a vállalkozásoknak, háztartásoknak és a gépjárműhasználóknak, valamint fékezni az inflációt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!