2p

Megkérdeztük, milyen rendszerességgel vesznek részt a miniszterek a törzs ülésein.

Az elmúlt hetekben egyre makacsabbul tartja magát a teória a sajtóban, hogy valójában már nem is Kásler Miklós irányítja az egészségügyet, az ágazat irányítása átkerült Pintér Sándor belügyminiszterhez.

Pintér Sándor és Kásler Miklós
Pintér Sándor és Kásler Miklós

Mindezt arra alapozzák az elemzések, hogy a szakma érdekképviseleti csoportjaival a belügyminiszter tárgyal az átalakítási elképzelésekről. A döntések előkészítéséhez szükséges tudást pedig a kórházakhoz kirendelt parancsnokok tapasztalatain keresztül szerzi be Pintér Sándor. Aki nem mellesleg az operatív törzs feletti kontrollt is gyakorolja.

Eközben az egészségügyért a rend szerint felelős Emberi Erőfforrások Minisztériumának vezetője, Kásler Miklós teljesen eltűnt a médiából, csak a tárca saját információs felületén nyilatkozik, illetve a parlamentben ad néha választ a neki címzett kérdésekre.

Az ágazatirányítás szempontjából nem mellékes információ, hogy a miniszterek jelen vannak-e egyáltalán a napi döntéshozatalokat megalapozó találkozókon. Azt Orbán Viktor miniszterelnök közléséből tudjuk, hogy a törzs minden reggel 6 órakor kezdi a munkát, az ott született döntésekről pedig késő délelőtt ad tájákoztatást az országos tisztifőorvos, illetve a törzs ügyeleti központjának illetékese.

Az előbbiekből kiindulva ma azzal a kérdéssel fordultunk a tájékoztatón részt vevőkhöz, hogy árulják el, milyen rendszerességgel vesz részt az operatív törzs ülésein Pintér Sándor és Kásler Miklós?

Választ az élő közvetítésben nem kaptunk, viszont kicsivel később írásban mégis megérkezett a törzs reakciója. Mint írták:

Az operatív törzs ülésein Pintér Sándor belügyminiszter és Dr. Kásler Miklós az emberi erőforrások minisztere is rendszeresen részt vesz.

Ebből azt a következtetést feltétlenül le tudjuk vonni, hogy Kásler Miklós nem vonult ki az egészségügyi egyeztetésekből, az operatív munkából, ezzel összefüggésben pedig a területet rendszerszinten érintő döntésekből is kiveszi a részét. Mindez persze nem garancia arra, hogy ki tudja tölteni az erre a kormányzati ciklusra szóló mandátumát, amint erre két évvel ezelőtt, kinevezését követően már utaltunk a miniszterről készült portrénkban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!