3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

250 millió forintos kerettel keresnek egy rendezvényszervező vállalkozást, amihez most kitolták a jelentkezés határidejét, valamint lazítottak a kiválasztási szempontokon.

Az Áder János nevéhez köthető Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvánnyal többször foglalkoztunk az elmúlt hónapokban. Az alapítványról  nemrég megírtuk, hogy 10 millió forint veszteséget hozott össze 2018-ban. Amiatt sem áll jól az szénájuk, hogy már nem 1,5 milliárd forintot, hanem ennél 300 millió forinttal kevesebbet, 1,2 milliárdot irányoztak elő nekik a 2020-as központi költségvetésben.

Sokat akarnak elérni

Áprilisban az Átlátszó nyilvánosságra hozta azt a támogatói okiratot, amelyet még az év elején kötött a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Miniszterelnökség. Ehhez csatolták az alapítvány szakmai programját is, amelyből kiderült, hogy mire szeretnék költeni az idén kapott 1,5 milliárd forintot, amelyet 2020 június végéig használhatnak fel. Egyebek mellett az alapítvány operatív stábjának felépítésére, az online felületeik fejlesztésére, oktatásra, szakértői adatbázisra, újságírói képzési programra, könyvek megjelentetésére, közvélemény-kutatásra, a Budapest Víz Világtalálkozó szakmai előkészítésében való részvételre.

Továbbá a pénzből szakmai konferenciákat is szerveznének.

Ehhez úgy tűnik, nemrég meg is tették az első lépést: az alapítvány júniusban közzétett egy nyílt eljárásos pályázatot 250 millió forint kerettel „Rendezvényszervezési szolgáltatás vásárlása a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány számára”.

Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról  (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Áder János köztársasági elnök előadást tart a klímaváltozásról (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A kiírás szerint az ajánlattevő feladata lenne többek között különféle rendezvények megszervezése, előkészítése és lebonyolítása budapesti és vidéki helyszíneken. A rendezvényszervezési feladatok olyan tevékenységeket foglalnak magukban, mint például:

  • a rendezvény és a helyszín teljes körű előkészítése,
  • catering biztosítása,
  • szálláshelyek biztosítása Magyarországon és külföldön,
  • a rendezvény résztvevőinek meghívásának előkészítése, lebonyolítása,
  • a rendezvényekhez kapcsolódó dekorációs- és szóróanyagok tervezése,
  • PR és sajtókapcsolati feladatok,
  • a rendezvényhez szükséges technikai eszközök biztosítása.

A szakmai alkalmasságnál kikötik, hogy az ajánlattevőnek rendelkeznie kell legalább 1 nemzetközi (legalább 2 napos és legalább 100 fő részvételével zajló) konferencia lebonyolításáról szóló referenciával. További feltétel még az is, hogy az ajánlattevő árbevétele három lezárt üzleti évben érje el a 185 millió forintot.

Adtak néhány könnyítést

Egy most, augusztus elején megjelent friss uniós közbeszerzési dokumentumban viszont több változtatást is illesztettek a kiíráshoz. Többek között kitolták a jelentkezés határidejét: augusztus 2-áról augusztus 21-ére módosították a pályázat benyújtásának végső időpontját.

Kikerült az a pont, amelyben a jelentkezőnek egy kormányrendelet alapján igazolnia kellene a „minőségbiztosítási szabványoknak való megfelelőséget”.

Továbbá lazítottak a pályázatra jelentkező alkalmasságának feltételein. Itt már nem szerepel az a bekezdés, amely szerint alkalmatlan az ajánlattévő, aki nem rendelkezik ISO 9001 minőségbiztosítási tanúsítvánnyal, vagy az EU más tagállamában bejegyzett, ezzel egyenértékű tanúsítvánnyal.

A változtatásokkal tehát időt nyert az alapítvány, hogy kiválaszhassa a megfelelő jelöltet. Kérdés, hogy érdeklődő hiányában kellett kitolni a határidőt és változtatni a feltételeken, vagy van már esélyes, de annak érdekében, hogy maradéktalanul meg tudjon felelni a feltételeknek, egy kis haladékot kellett még kapnia.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!