5p

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-től megkapott adatok alapján megnéztük, 2023 augusztus végéig hogyan változtak a megvásárolt autópálya-matricák számai a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Közérdekű adatigénylésünkből kiderült, a személyautósok pénztárcájukkal válaszoltak-e arra, hogy az Orbán-kormány idénre 71 százalékkal drágította a havi matricák árait. Cikkünkben annak is utánajártunk, hogyan változtak a belföldi és külföldi rendszámra vásárolt úthasználati jogosultságok darabszámai.

A tavalyi évnél csaknem negyedével kevesebb havi matricát vásároltak a személyautósok idén, ha az évek első nyolc hónapját hasonlítjuk össze – derül ki azokból az adatokból, melyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bocsátott lapunk rendelkezésére közérdekű adatigénylésünk nyomán. Ez volt az a havi érvényességű D1-es árkategória, ahol az Orbán-kormány 71 százalékkal emelte meg az úthasználati jogosultság díját.

Konkrétan míg 2022-ben augusztus végéig 1,73 millió darab D1-es kategóriájú havi matricát vettek személyautókra darabját 5210 forintért, addig az idei év első nyolc hónapjában a 8900 forintra drágított matricából már csak 1,32 millió darab kelt el, ami 23,9 százalékos visszaesést jelent.

A matricaárak százalékos emelkedését 2023-ra ezen a diagramon mutattuk meg:

Mint a grafikonon látható, a havi matricák árát nemcsak a személyautókra vonatkozó D1-es, hanem (a buszok kivételével) minden kategóriában bőven az infláció feletti mértékben növelték. Ennek eredményeképp

havi matricákból összesen majdnem 420 ezerrel kevesebbet adtak el. Az 1 millió 977 ezres eladott darabszám 1 millió 557 ezerre zuhant, ami 21 százalékos csökkenés.

A NÚSZ által lapunknak megküldött adatokból az derül ki, a személyautósok a 44 százalékkal, 3820 forintról 5500 forintra drágított tíznapos matricából viszont gyakorlatilag ugyanannyit 5,7 millió darabot vásároltak, a 10 ezer darabos csökkenés nem számottevő. Ez a kategória teszi ki az összes eladott matrica több mint felét.

A korábban havi matricás személyautósok egy része a csupán 5 százalékkal dráguló éves országos, illetve éves (vár)megyei matricákhoz pártolt át. Előbbiből 380 ezer helyett 454 ezer darab kelt el augusztus 31-ig, ez csaknem 20 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A második legnépszerűbb kategóriában, a személyautókra vonatkozó éves (vár)megyei matricák száma 2,16 millióról 2,3 millióra nőtt, ez 6,5 százalékos emelkedés. Ám a gigantikus áremelkedés okozta sokkot ez sem tudta kellőképp kompenzálni: a személyautósok összességében több mint 200 ezerrel kevesebb, csaknem 10 millió helyett 9,78 millió D1-es matricát vásároltak, ami 2,1 százalékos csökkenés.

Hogy valóban a magyar autósok orroltak meg Orbán Viktor áremelései miatt, azt a szintén adatkérésünkre közölt belföldi és külföldi rendszámra történt eladások számai bizonyítják. A személyautók D1-es kategóriájára (minden idősávot figyelembe véve) a több mint 200 ezres visszaesés úgy jön ki, hogy

a külföldi rendszámú személyautókra 171 ezerrel több matricát vettek (számuk 3,95 millióról 4,12 millióra nőtt), míg a belföldi autókra eladott darabszám 6,04 millióról 5,66 millióra, 380 ezerrel csökkent.

Szintén jelentősen emelte az Orbán-kormány az elsősorban kisteherautókra vonatkozó D2-es kategória havi és éves matricájának árát. Előbbi esetén 21, utóbbinál pedig 49 százalékkal többet kell fizetni az úthasználati jogosultság megvásárlásáért. Az ő 10 420 forint helyett 12 600 forintba kerülő matricájukból idén gyakorlatilag a tavalyi év azonos időszakával megegyező darabszámot értékesítettek, ám

a 46 850 forintról 69 830 forintra drágított, éves úthasználatra jogosító matricából ebben, a D2-es kategóriában 5,7 százalékkal, csaknem 11 ezer darabbal kevesebb kelt el.

A D2-es kategóriában összesen 62 ezer darabbal többet adtak el, ennek zömét a (vár)megyei matricák majdnem 29 ezer darabos, 18,6 százalékos növekedése adta.

Összességében az első nyolc hónapban külföldiek számára 248 ezerrel több matricát adtak el, mint 2022 azonos időszakában, ez 5,4 százalékos emelkedés. Ám a magyar rendszámokra történt értékesítés ugyanebben az időszakban összesen 367 ezer darabbal csökkent, ami 5,5 százalékos esés. Vagyis összességében az első nyolc hónapban csaknem 120 ezerrel kevesebb úthasználati jogosultságot vásároltak a NÚSZ-tól, mint tavaly ugyanekkor.

A magyar autósok több mint 5 százalékkal kevesebb matricát vásároltak idén. Fotó: MTI / Máthé Zoltén
A magyar autósok több mint 5 százalékkal kevesebb matricát vásároltak idén. Fotó: MTI / Máthé Zoltén

Mint arról lapunk a közelmúltban beszámolt, a NÚSZ honlapján már megjelentek a 2024-es matricaárak, noha az ezt előíró miniszteri rendeletnek egyelőre se híre, se hamva. Bár Gulyás Gergely kancelláriaminiszter egy korábbi Kormányinfón lapunk érdeklődésére azt mondta, szeretnék az autósokat az éves matrica felé terelni, a NÚSZ honlapján található 2024-es árak egységesen, az augusztusi inflációnak megfelelő mértékben haladják meg az idei úthasználati díjakat.

Arról ugyanakkor továbbra sincs hír, hogy mikortól vezetik be és mennyibe fog kerülni az uniós szabályozással kötelezővé tett egynapos autópálya-matrica.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!