2p

Egységesen, az augusztusi 16,4 százalékos infláció mértékében emelkednek a jövő évi autópálya-matricák díjai. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján már megtalálhatók a 2024-es árak, ám a miniszteri rendelet egyelőre még nem jelent meg.

Az augusztusi inflációnak megfelelő mértékben, egységesen 16,4 százalékkal emelkednek január 1-jével az autópálya-matricák árai minden kategóriában és minden időtávra – derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) honlapján megjelent hírből, amit a HVG vett észre.

Fotó: NÚSZ
Fotó: NÚSZ

A hír azért érdekes, mert Gulyás Gergely egy korábbi Kormányinfón lapunk érdeklődésére még azt mondta, az emelés mikéntjéről még nem döntött az Építési és Közlekedési Minisztérium, de a kancelláriaminiszter azt elárulta, az éves matrica felé szeretnék terelni a vásárlókat.

A NÚSZ honlapján megjelent árakról azonban még nem jelent meg a friss miniszteri rendelet.

Újdonság, hogy a buszokra vonatkozó B2-es kategória február 1-jével megszűnik, nekik attól az időponttól a megtett úttal arányos útdíjat kell majd fizetniük.

Sokan várták, de a NÚSZ egyelőre semmit nem közölt az uniós rendelkezések alapján jövő tavasszal bevezetendő egynapos matrica áráról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!