2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az elmúlt év végén az állam visszavásárolt 1077 milliárd forintnyi állampapírt, majd egy hét múlva kibocsátott 1083 milliárdnyit. A tranzakció hátterében egy törvény kijátszására irányuló trükk húzódhat meg.

Összesen 2,5 milliárd euró összegben, azaz mostani árfolyamon 1038 milliárd forint értékben bocsátott ki devizakötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – tájékoztatott kedd esti közleményében a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). „Az 1,5 milliárd eurónyi 10 éves kötvény kamata 4,5 százalék volt, míg az 1 milliárd eurónyi 15 éves zöld kötvény kamata 4,875 százalék. Az eurókötvényeket az eredeti árindikációnál 0,35 százalékponttal kedvezőbben sikerült árazni, a megfigyelhető piaci szintek közelében, úgynevezett új kibocsátási prémium nélkül” – tette hozzá a tárca.

Mint írják, „a kötvénykibocsátásból befolyó összeg a 2025-ös békeköltségvetéssel összhangban a családok és a vállalkozások érdekében kerül felhasználásra, a zöld kötvényből befolyt összeget a kibocsátó a központi költségvetés egyes zöld kiadásainak finanszírozására és refinanszírozására fogja fordítani”.

Nagy Márton 2,5 milliárd eurós eladósítással indította 2025-öt
Nagy Márton 2,5 milliárd eurós eladósítással indította 2025-öt
Fotó: MTI / Purger Tamás

A kötvénykibocsátás azért vet fel érdekes kérdéseket, mert a december 31-ével megszűnt Pénzügyminisztérium december 19-én és 31-én is közleményt bocsátott ki arról, az ÁKK az állam nevében 615 milliárd, illetve 462 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza a Magyar Nemzeti Banktól.

„Az államadósság csökkentésével erősödik Magyarország kockázati megítélése és mérséklődik pénzügyi sérülékenysége”

– írta akkor az év elején az NGM-be olvadt tárca.

Az első ránézésre értelmetlennek tűnő tranzakciók hátterében az állhat, hogy a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló törvény értelmében a GDP-arányos államadósságnak nem egész évre, hanem kizárólag az év utolsó napjára vonatkozóan kell alacsonyabbnak lennie, mint a megelőző év december 31-én.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!