4p

Márpedig a metán a szén-dioxid után a második legerősebb üvegházhatású gáz. Sőt, rövid távon majdnem kétszer olyan erős a hőcsapda-hatása, mint a szén-dioxidnak. Mivel a nagy olajcégek önös érdekeitől vezérelve pont, hogy mindent megtennének azért, hogy a metán ne kerüljön a figyelem középpontjába, úgy tűnik, Trump csak azért akarja eltörölni a gáz regulációját, mert azt még nemezise, Barack Obama emelte törvényerőre.

Csütörtökön jelenti be a Trump-kormány, hogy felpuhítja az amerikai metánkibocsátási korlátozásokat, írja a New York Times egy, az ügyre rálátó iparági forrásra hivatkozva. Mint hogy a metángáznál csak a szén-dioxid üvegházhatása erősebb, ezen döntés következményei tovább gyorsíthatják a klímaváltozást.

A rövidesen tárgyalásra kerülő törvénymódosító javaslatban a Trump-kabinet keze alá dolgozó Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (United States Environmental Protection Agency, EPA) el akarja törölni az előírást, mely arra kötelezi az olaj- és gázipari cégeket, hogy metángáz-szivárgást észlelő, és a szivárgások megfékezésére alkalmas technológiákat telepítsenek a kútjaikhoz, vezetékeikhez és tározóikhoz.

Kutaknál, vezetékeknél és tározóknál is történhetnek metánszivárgások. (Fotó: illusztráció, MTI)
Kutaknál, vezetékeknél és tározóknál is történhetnek metánszivárgások. (Fotó: illusztráció, MTI)

A kötelezettség eltörlésének szándéka kifejezetten meglepő, mert az érintett cégek pont, hogy ellenzik a korlátozás feloldását. Egyébként így volt ez más klímaváltozást és környezetvédelmet érintő szabályozások fellazításakor is - ez alapján úgy tűnik, Donald Trump legfőbb baja ezen eltörölt vagy eltörlés előtt álló regulációkkal, hogy azokat Barack Obama emelte törvényerőre.

"Ez rendkívül káros. Pont, amikor az lenne a szövetségi kormány feladata, hogy segítse a tagállamokat a tisztább energia és tisztább gazdaság felé mozdulni, pont akkor, amikor ennek gyorsaságán és léptékén múlik minden, a kormány fogja magát, és lesétál a pályáról"

- mondta az aktuális és korábbi, hasonló szabályozás-puhításokról Rachel Kyte, az ENSZ fenntartható energiával foglalkozó specialistája.

Az új reguláció tehát kivenné a metánt azon gázok közül, melyek emisszióját az USA közvetlenül szabályozza, de a puhítás után megmaradó szabályozások indirekt módon azért még mindig érintenék. Egy másik, szintén az Obama-kormányzat alatt bevezetett törvény, mely az illékony szerves vegyületekként ismert más, de a metánnal rokon gázok kibocsátását korlátozza, mellékhatásként egyúttal kismértékben továbbra is fékezné a metánemissziót is.

A törvénymódosítót a szükséges tárgyalássorozat után a jövő év elején véglegesíthetik a New York Times szerint.

A szén-dioxid legerősebben üvegházhatású gáz, de a metán szorosan mögötte ott van a második helyen. Ami igazán veszélyes benne az az, hogy bár rövidebb ideig kering az atmoszférában, ez alatt az idő alatt jóval nagyobb károkat okoz. Egyes becslések szerint a metánnak az atmoszférába kerülése első húsz évében nyolcvanszor nagyobb a hőcsapda-hatása, mint a szén-dioxidnak. Jelenleg a metán közel 10 százalékát teszi ki az USA teljes üvegházgáz-emisszójának, és jelentős részéért az olaj- és gázszektor felel.

Az Amerikai Ásványolaj Intézet alelnöke, Erik Milito üdvözli a reguláció puhításának tervét, mint mondja, szerinte vannak annál okosabb útjai is a metánemissziók fékezésének. A legnagyobb olajcégek azonban pont, hogy a korlátozások erősítését kérték Trumptól. Az Exxon tavaly azzal fordult az EPA-hoz, hogy őrizzék meg az Obama-féle szabályozások lényegi elemeit. Most márciusban a Shell azt kérte a hivataltól, hogy olyan szabályokat hozzanak, melyek a mostani és a jövőbeli metánemissziót is korlátozzák. A BP America vezetője szintén márciusban, egy véleménycikkben állt ki a metánregulációk mellett.

Persze ezek a vállalatok nem jószívűségből és a bolygó féltéséből állnak ki az Obama-szabályok mellett. Az Environmental Defense Fund nevű, az olajcégek metánkibocsátását ellenőrző csoport vezetője, Ben Ratner a Timesnak rámutatott, hogy ezek a vállalatok dollármilliókat fektettek abba, hogy a szén tisztább alternatívájaként reklámozzák a földgázt. Mint hogy a gáz egyik alkotóeleme a metán, minden olyan fordulat, mely a metánt tolja a figyelem középpontjába, és az iránta viselt ellenérzésekre erősít rá, árt a gázlobbinak is. Ez különösen a zöldenergiák egyre népszerűbbé válása közepette érinti érzékenyen az olajcégeket.

(New York Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!