A napokban közölte a Központi Statisztikai Hivatal az októberi bérstatisztikát, mely változatlanul a hazai fizetések lendületes emelkedéséről árulkodott. Ám ha a friss adatot összevetjük azzal, hogy mennyiből gazdálkodnak a társadalom legidősebbjei, elkeserítő folyamatról kapunk képet.
A tavalyi év első 10 hónapjában az átlagos - kedvezmények nélkül számolt - nettó bér 335 400 forint volt.
Az október havi átlagnyugdíj összege ennek csupán az 51,3 százalékát tette ki, az ugyanis 172 ezer forint volt a januári menetrendszerű emelést és a júliusi kiegészítést követően.
Lapunk már a bérrobbanás néhány évvel ezelőtti kezdetén és azóta is folyamatosan felhívja a figyelmet arra, hogy a bérek emelkedési ütemével a nyugdíjak nem tudják és nem is fogják tudni tartani a lépést. Ennek pedig egyenes következménye a két jövedelemforma közötti olló folyamatos nyílása.
Hogy ez a folyamat mennyire gyors, azt jól mutatja, hogy 2019-ben még az átlagkereset 57 százalékával volt egyenlő az átlagos nyugdíj összege.
A folyamat egyébként magával értedődő, hiszen a svájci indexálás módszere helyett hazánkban csak a várható infláció mértékével növelik a nyugdíjakat - ennek pedig több hátulütője is van.
Az egyik pont az, hogy a nyugdíjak így egyre jobban leszakadnak a bérektől, mivel azok változását nem veszik figyelembe a nyugdíjak emelésekor. Így pedig azok nem tudják tartani a lépést az eddig a bérekre jellemző, bőven 10 százalékot meghaladó ütemmel. Vagyis a folyamat - a nyugdíjak leszakadása a bérektől - mindaddig meghatározó folyamat lesz, amíg inflációhoz kötött nyugdíjemelés van hazánkban.
A másik hátulütőjéről még többet írunk, ami különösen az elmúlt két évben, az egyre magasabb inflációs környezetben jelent egyre nagyobb problémát. A kormány rendre alulbecsüli az inflációt, így év elején a tényleges áremelkedési ütemnél alacsonyabb mértékben növekednek az időskori ellátások. Noha a kormány azok értékének megőrzése érdekében év közben kiegészítést hajt végre, addig gyakorlatilag a nyugdíjasok hitelezik az államkasszát azzal az összeggel, amit a törvény alapján már meg kellett volna kapniuk emelés formájában.
A harmadik probléma, mely a nyugdíjak és bérek közötti egyre szélesebb ollóval van szorosabb összefüggésben, az az, hogy a nyugdíjas társadalom egyre nagyobb hányada minősül jövedelmi szegénynek a statisztika megfogalmazása szerint is.
Az ugyanis, akinek a jövedelme nem éri el a mediánjövedelem 60 százalékát - vagyis a szegénységi küszöböt - relatív jövedelmi szegénynek számít. Ezt a küszöbértéket pedig a bérek lendületes emelkedése lendületesebben húzza fel, mint ahogy a nyugdíjak - inflációhoz kötetten - emelkedni tudnak. Ennek pedig egyenes következménye, egyre nagyobb hányadban csúsznak a szegénységi küszöb alá.
Noha 2023-ban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat a várható magas infláció miatt, ezzel sem javulhat a helyzet, hiszen várhatóan 15-16 százalékos átlagbér-növekedés az idén is meglesz. Vagyis legjobb esetben is csupán stagnálhat a nyugdíjak és a bérek közötti olló szélessége.
