3p

Az elmúlt másfél évben nem csak a gyártói, de esetenként a szállítási kapacitások is komoly fennakadásokat okoztak a globális ellátási láncokban. A logisztikai szegmens a szakemberek szerint nem csak a konjunktúra, de az árak, így végső soron az infláció kapcsán is ad kapaszkodót. Így kifejezetten érdekes lehet a piac egyik legnagyobb szereplőjének prognózisa.

Az AP Moller-Maersk friss előrejelzésében azt írta, hogy a fogyasztói bizalom gyengülése és az ellátási láncok túlterheltsége miatt lassul a globális konténerkereslet idén. A dán szállítmányozási és logisztikai vállalat a most publikált anyagában, amely a világ egyik legnagyobb és legfontosabb barométere a globális kereskedelemnek, azt közölte, hogy a második negyedévben 7,4 százalékkal kevesebb konténert szállítottak hajókkal 2021 azonos időszakához képest.

A Maersk most arra számít, hogy 2022-ben éves szinten a kereslet a korábban adott (-1 és +1 százalék közötti változásról szóló) előrejelzésük alsó határán lesz majd. A pesszimistább prognózist azzal magyarázzák, hogy az emelkedő infláció és -energiaárak rontják a világgazdasági kilátásokat. "A geopolitikai bizonytalanságok és a magasabb energiaárak miatti magasabb infláció továbbra is rontja a fogyasztói hangulatot és a növekedési várakozásokat" - áll a társaság közleményében.

Kevesebb árút mozgatnak, az árak mégsem csökkennek. Fotó: Pixabay
Kevesebb árút mozgatnak, az árak mégsem csökkennek. Fotó: Pixabay

A Maersk arra figyelmeztetett, hogy a lassulás különösen szembetűnő volt Európában, ahol a fogyasztói kereslet csökkenésével a kikötőkben és a raktárakban gyűlnek a készletek. Ami a társaság szerint nem független az orosz Ukrajna elleni háborújától sem. „Európában az ellátási lánc torlódása továbbra is fennáll, mivel a kiskereskedők és a gyártók a gyenge végső kereslet miatt konténereket tartottak a kikötőkben és raktárakban. A kínai zéró toleranciás Covid politikája miatti kikötői leállások, valamint az ukrajnai háború következményei szintén feszültséget okoztak a logisztikai hálózat kulcsfontosságú területein” – közölte a társaság.

Érdekesség, hogy miközben lassuló kereslettel számol a vállalat, ez az árakban egyelőre még nem éreztette a hatását. A Maersk szerint ráadásul a fuvardíjak szárnyalnak. A vállalat szerint a szállítási torlódások korábban alaposan megemelték a globális fuvarárakat, ami „kivételes piaci feltételeket” teremtett az ő logisztikai üzletáguk számára is.

Ez az áremelkedés a szektor nagyvállalatainak eredményeiben is visszaköszön. A második negyedévben ugyanis a cég bevétele 52 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, 21,7 milliárd dollárra, míg a működési nyereség több mint kétszeresére, 8,9 milliárd dollárra nőtt. A konténerszállítmányozási ágazat egészében profitált a magasabb fuvardíjakból, mivel az őket megbízó vállalatoknak rekordösszegeket kellett fizetniük áruik szállításáért a piaci zavarok közepette.

Nem véletlen, hogy a szektor egy másik nagyágyúja is kedvező eredményekről számolt be. Csütörtökön a Hapag-Lloyd AG szállítmányozási csoport megemelte profit-előrejelzését, miután közölte, hogy az átlagos fuvardíjak 80 százalék körüli mértékben emelkedtek az év első felében. A Maersk elmondta, hogy bár a fuvardíjak a közelmúltban kissé mérséklődtek, továbbra is történelmi csúcson vannak, és a folyamatos torlódási problémák közepette drasztikus áreséssel egyelőre nem számolnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!