2020. február 13. 14:42
mfor.hu

Eddig nem sok szó esett az új Nemzeti alaptanterv természettudományos vonatkozásairól, mely a fiatalok képzettségét tekintve komolyan befolyásolhatja az ország gazdasági növekedését a jövőben.

A húsz hazai nagy- és középvállalatot tömörítő Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) úgy látja, hogy ezen a területen sem sikerült a szakma véleményét figyelembe venni és a korszerű oktatás elveihez, valamint a gazdasági szereplők elvárásaihoz igazított tudástartalmakat és kompetenciákat beemelni az alaptantervbe. 

Közleményük szerint ez amiatt is aggasztó, mert a természettudományos nevelés tanterve jelenleg óriási mennyiségű elméleti feladatot, kötelezően elsajátítandó tudásanyagot ír elő és nem hagy sem időt, sem teret a gyakorlati kompetenciák, készségek és képességek fejlesztésére, ami legalább olyan fontos a jövő munkavállalóinak szempontjából, mint a lexikális tudástartalmak elsajátítása. Sajnálattal láttuk, hogy ezen a téren a NAT 2020 nem hoz változást.

Az integrált természettudományos tárgyra nincs felkészülve a rendszer

Üdvözlendő viszont az, hogy az új alaptanterv pusztán választható alternatívaként említi az integrált természettudományos tantárgy bevezetését, mivel jelenleg Magyarországon nincsenek a feladatra képesített pedagógusok, tananyagok és oktatási program sem. Ebbe a komplex feladatba alapos előkészítéssel, partnerségek kiépítése mellett érdemes csak belevágni.

Meglátásunk szerint egy összevont SCIENCE tantárgy bevezetésének a feltételeit megteremteni, fiatal pedagógusokat kiképezni, naprakész tankönyveket összeállítani, valamint az iskolai szertárakat korszerű eszközökkel felszerelni minimum 5 évet vesz igénybe. Ugyanakkor egy ilyen programot örömmel üdvözölne és tevékenyen támogatna a szövetség annak érdekében, hogy korszerű STEM ismeretek jussanak el az iskolákba és ezzel a természettudományokban jártas, a gazdaság számára naprakész tudással, kompetenciákkal és készségekkel rendelkező fiatalok lépjenek ki a munkaerőpiacra.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.