2p

A Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében a vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek támogatására kiírt pályázaton október 30-áig tizenhét cég nyert 366 millió 946 ezer 458 forint támogatást - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.

Újabb nyertesek kihirdetésére került sor a GVOP technológiai korszerűsítések támogatására kiírt programja kapcsán. A 17 pályázó közül mindössze kettő akadt az ország keleti feléről. A GVOP-2004-4.1.1. pályázatában hirdetett nyerteseket a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A program célja az ipari és szolgáltatói szektor versenyképességének fejlesztése, technológiai korszerűsítések segítségével. Az 5716 millió forintos keretből a pályázat kapcsán a jelenlegi 17 szerencsés nyertes közel 377 millió forinthoz jutott. A vállalatok az összeget főként integrált vállalatirányítási rendszer illetve szoftver bevezetésére kívánják fordítani.

A nyertesek zöme a közép-magyarországi régióból származik, 35 százalékuk budapesti. Az ország keleti, fejlesztésre szoruló felét mindössze két (Szolnok, Nyíregyháza) vállalat képviselte. A támogatás 10-től 50 millió forintig terjedt, a legnagyobb és a legkisebb összeg egyaránt budapesti vállalatoknál talált gazdára. A GVOP keretében a vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek támogatására 2004-2006. között mintegy 3,7 milliárd forint áll rendelkezésre, amelyből az ez évi keret 1,2 milliárd forint.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!