A zsűri döntése alapján a díj 2009. évi győztese Mahler Gusztáv, a Magyar Telekom ügyfélszolgálati igazgatója.
Mahler Gusztáv az "Optika projekt, a Magyar Telekom szélessávú internet fejlesztési programja" vezetőjeként pályázott a díjra. A projekt feladata az új, szélessávú internet alapú szolgáltatások megtervezése, kialakítása és értékesítésének megszervezése, az ehhez szükséges hálózati és IT infrastruktúra kialakítása volt. A projekt komplexitását alapvetően az adta, hogy az új szolgáltatási portfólió kialakításában szinte minden nagyvállalati funkció részt vett. A projekt nyomán
kialakult, kiváló minőségű szélessávú internet szolgáltatások elérhetővé váltak 18 különböző településen, több mint 550 ezer háztartásban. Mahler Gusztáv 37 éves közgazdász, MBA végzettséggel, a Magyar Telekom csoport hazai és külföldi
vállalatainál szerzett projektmenedzsment gyakorlatot.
Szervező Bizottság egyhangú szavazással a fődíj mellett két különdíj kiadásáról döntött: Móra Krisztina projektvezető szakértékesítőnek (IQSYS) és Puskás Zoltán senior szakértőnek (Magyar Telekom), kiemelkedő szakmai és projektmenedzseri tudásuk elismeréséül.
Menedzsment Fórum