A 12 napos tárgyalássorozat végére csupán részletkérdésekben juthat egyetértésre a 192 küldöttség. Koppenhágai sajtóhírek alapján a kormány a csütörtökre virradó éjjel is folytatott, eredménytelen egyeztetések után jutott arra a belátásra, hogy már nem lehet új klímaegyezményt kidolgozni. A házigazdák most már csak arra törekednek, hogy a pénteken véget érő konferencián elfogadjanak egy zárónyilatkozatot - jelentette több, egymástól független sajtóorgánum.
Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg az értesülést, Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnök környezetéből származó információk szerint azonban a házigazdák már nem tervezik, hogy újabb megállapodás-tervezettel terelik a tárgyalásokat a megállapodás irányába, hanem szabad utat engednek a folyamatoknak.
A zárt ajtók mögött tartott éjszakai tárgyalásokon a brazil és a kínai delegáció közölte, hogy kiszállnak az egyeztetési folyamatból. Egy kínai küldött a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy átfogó egyezmény helyett "valamiféle rövid politikai nyilatkozatot" kellene elfogadni a konferencia végén.
Mások szerint ugyanakkor van még esély. Főként az Európai Unió képviselői és nagy uniós tagállamok szorgalmazzák, hogy még Koppenhágában állapodjon meg a nemzetközi közösség az üvegházhatású gázkibocsátás csökkentését szabályozó Kiotói jegyzőkönyvet felváltó új nemzetközi egyezményről. "Valóban megakadtak a tárgyalások, de továbbra is minden feltétel adott a megállapodáshoz. Már csak a politikai akarat szükséges az áttöréshez" - jelentette ki Norbert Röttgen német környezetvédelmi miniszter.
A 15. ENSZ klímakonferencia a világszervezet történetének legnagyobb szabású éghajlatváltozási tárgyalássorozata. Utolsó szakasza csütörtökön kezdődik több mint 110 állam-és kormányfő részvételével. Magyarországot Bajnai Gordon miniszterelnök képviseli.