Jó időzítés jellemzi a "HEFOP 3.3.1-P A felsőoktatás szerkezeti és tartalmi fejlesztése" elnevezésű népszerű programját, hiszen az egybeesik a hazai felsőoktatási reformmal. A pályázat többek között a 2006-tól induló, úgynevezett lineáris ciklusos képzésnek megfelelő képzési programok kidolgozását támogatja. A humánerőforrás-fejlesztés hazánkban még gyerekcipőben jár, de a fejlődés jelei már érzékelhetőek. Ennek is köszönhető, hogy noha kiesett az első 10-ből, de változatlanul nagy a sikere a "3.4.2 A vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzések támogatása" elnevezésű programnak is.
Ugyancsak egy hellyel képviselteti magát a Regionális Fejlesztés Operatív Program is. Az ilyen jellegű beruházások halaszthatatlanságát az óvodai és az alapfokú oktatási nevelési intézmények infrastruktúrájának fejlesztésére kiírt pályázat nagy sikere jelezte.
A lista természetesen hónapról hónapra változik, hiszen számos pályázat beadási határideje már lejárt, míg másokra még várják a jelentkezőket. Az eredményekből a szakemberek jelzése szerint le kívánják vonni a megfelelő konzekvenciákat, s a tapasztalatokat hasznosítani fogják a 2007-től kezdődő új programozási időszakban.
(Menedzsment Fórum)
Kapcsolódó anyagok
484 milliárd forintot szánnak a kkv-k fejlesztésére
A GVOP viszi a prímet a pályázatoknál
A kkv-k mutatták a legnagyobb érdeklődést az NFT pályázatai iránt
Miközben a pályázati toplista első hat helyén a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program kiírásai szerepelnek, addig a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program be sem került a 10 legjobb közé.