2p

A kkv-törvénycsomag nemcsak kiállta a gazdasági válság próbáját, de mintául szolgálhat egyéb szektorok kívánatos összeurópai szabályozásául is – hangsúlyozta Herczog Edit szocialista EP-képviselő a "Small Business Act" egyéves évfordulója alkalmából rendezett konferencián szerdán. A politikus szerint azonban a törvénycsomag sikere továbbra is azon múlik, hogy a tagállamok parlamentjei hogyan alkalmazzák szabályait a törvényhozói munka során.

A kisvállalkozói törvénycsomag (SBA) egyéves születésnapja alkalmából rendezette tanácskozást Brüsszelben az európai iparkamarákat tömörítő Eurochambers, a gyáriparosokat képviselő Business Europe és a kisiparosok érdekképviseletét ellátó UEAPME, amelyre meghívták az a Gazdasági és Szociális Bizottság és az EP képviselőit is.

Herczog Edit a jobb szabályozásról szóló kerekasztal résztvevőjeként elmondta, hogy az SBA létrejöttének feltétlen előnye, hogy összehozta a korábban sokszor ellentétes érdekeket képviselő három vállalkozói szövetséget. A képviselő szerint a csomag jól vizsgázott az európai gazdaságot is érzékenyen érintő válság idején, hiszen minden tagállam hozzálátott a bevezetéséhez. A munka dandárja azonban még hátravan, hiszen a vállalkozók életét könnyítő, terheit csökkentő csomag akkor fejti ki valódi hatását, ha minden tagállam törvényhozása maradéktalanul bevezeti rendelkezéseit. Javaslata szerint a nemzeti parlamentek együttműködését szorosabbra fűzni kívánó lisszaboni szerződés nyomán mind a parlamentközi, mind a vállalkozásokat és a törvényhozókat egy asztalhoz ültető fórumok hozhatnak előrelépést a néhány országban megakadt folyamatnak.

A képviselő szerint az SBA mintául szolgálhat majd további európai "salátatörvények" megszületéséhez is, éppen most tervezi az EU az innovációs csomag kidolgozását.

Herczog magyar szempontból fontosnak tartotta kiemelni, hogy a Bizottság jelen lévő képviselői kiemelték Magyarország felkészültségét, és példaként hozták fel a magyar parlament törvényhozói munkájának gyorsaságát. A képviselő szerint a hazai kkv-knak a digitális írástudatlanság felszámolásában és a szénszegény energiatermelési technológiák alkalmazásában kell élenjárniuk, ha regionális versenyelőnyre kívánnak szert tenni.

Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!