2p

A távfűtés fejlesztése, illetve a jogi szabályozás modernizálása nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország az Európai Unió által előírtnak megfelelően csökkentse üvegházhatású-gáz kibocsátását - mondta László György, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének elnöke sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Magyarországon a távhő-rendszer megfelelően kiépített, ami lehetővé teszi, hogy a lakossághoz megújuló energiaforrásból származó hőt juttassanak, csökkentve a direkt gázfűtés részarányát – közölte László György.

Az elnök erről azzal összefüggésben beszélt, hogy a brüsszeli központú, a távfűtést, a távhűtést és a kapcsolt energiatermelést képviselő lobbiszervezet, a Euroheat and Power Budapesten tartotta kihelyezett ülését.

László György hangsúlyozta, hogy Európában évente 400 millió tonna szén-dioxid lenne megtakarítható egy jobb és fejlettebb távfűtés-, távhűtés-rendszer alkalmazásával.

Sabine Froning, a Euroheat and Power elnöke elmondta, hogy Európában a távfűtés és a távhűtés jelentős szerepet tölt be az alacsony szén-dioxid kibocsátású fűtésben, illetve hűtésben.

A távhő összességében 10 százalékos részesedéssel bír Európában, egyes régióban részesedése eléri az 50 százalékot. A távfűtéssel előállított hő 70 százaléka származik megújuló energiaforrásokból, vagy a hő visszanyeréséből Európában - tette hozzá.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!