2p

Harmadik alkalommal hirdette meg a Követ-INEM az Ablakon bedobott pénz programot. A fenntartható fejlődést megcélzó lépések tanúságaként Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter kiemelte: egyre több cégben tudatosul, hogy a profitérdekek mellett a környezet megóvására is ügyelni kell.

Az Ablakon bedobott pénz program győztesei mellett a [ajanlo=84][igazitas=left/] konferencia résztvevői megismerkedhettek a környezettudatosság szempontjából a legsikeresebb magyar vállalat programjaival is. A napokban az EU környezetvédelmi díját elnyert Denso Gyártó Magyarország Kft. a legjelentősebbnek számító környezettudatos vállalatirányítási kategóriában kapott díjat. Vizy András, a vállalat képviselője elmondta, hogy a verseny igen erős volt, az EU-díjra nem lehetett közvetlenül jelentkezni, a tagállamok kvalifikálták a jelölteket (miután valamely hazai díjat a jelölt már begyűjtötte). Az értékelés egy kérdőív alapján történik, amely három pilléren nyugszik:

  • Környezeti megtakarítások

  • Szennyező hatások csökkentése (víz-, légszennyezés, hulladékok csökkentése)

  • Aktív társadalmi szerepvállalás


Ezek mellett hangsúlyos szerep jut a proaktív kezdeményezéseknek, amelyek a vállalaton belülről származnak. A díjra nem jelölhető az a cég, amely csak az anyavállalatoktól, vagy más cégektől átvett intézkedéseket hoz.

A Denso több figyelemre méltó újítást vezetett be, amelyet a zsűri is elismert, így például a konkurensekkel a környezettudatos viselkedés érdekében közös fórumot szervezett, bekapcsolódott a a HUMUSZ által szervezett Tájsebészet programba, amelyért szintén elismerésben részesült. Emellett iskolai előadásokat tartanak a vállalat munkatársai a gyakorlati környezetvédelemről a legalacsonyabbtól (általános iskolák) a legmagasabb iskolai (egyetemek) szintig.

A Denso magyarországi egysége emellett több olyan menedzsment eszközt is bevezetett, amellyel a japán anyacéget is megelőzték, így a termékek életciklus-elemzését vagy a fenntarthatósági jelentést.
A vállalatirányítási és menedzsment eszközök mellett a vezető szerint a siker záloga, hogy sikerült elérni a megvalósításban az aktív dolgozói részvételt is.

(Menedzsment Fórum)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!