2p

Csaknem ötezer - a szervezők szerint pontosan 4.671 - az adóigazgatásban dolgozó köztisztviselő demonstrált csütörtökön Budapesten a Pénzügyminisztérium előtt, követelve a két adóigazgatási szervezet stabilitásának megteremtését, a többletfeladatokhoz kapcsolódó források biztosítását, az adóigazgatásban dolgozók nagyobb erkölcsi és anyagi elismerését.

Az adórevizorok és pénzügyőrök demonstrációján más szakszervezetek képviselői is megjelentek, kifejezve szolidaritásukat.

Michalkó Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezetének (ADOSZT) elnöke a tiltakozó megmozduláson hangsúlyozta: nem adóforintokból demonstrálnak, a résztvevők szabadságot vettek ki, a többiek pedig most is végzik a dolgukat.

Tavaly az APEH és a VPOP is elvégezte munkáját, sőt a túlórák révén kiemelkedően teljesített, ennek köszönhetően az adóbevételek visszaesése kisebb volt, mint amekkora a gazdasági visszaesésből következett volna - hangzott el a két adóigazgatási szerv tavalyi teljesítményének bemutatásakor.     

A demonstráción egyebek között elhangzott: a VPOP tavaly a három fő adónemből több mint 910 milliárd forint bevételt biztosított az állami költségvetésnek, ezen belül is kiemelkedik a jövedéki adónem, amelyből túlteljesítette az előirányzatot. A költségvetési törvényben nem nevesített adónemekből további közel 320 milliárd forint volt a bevétel, amiből több mint 211 milliárd forint az import áfa. A VPOP a környezetvédelmi termékdíjból, amit új feladatként kapott, szintén kiemelkedően teljesített, több mint 29 milliárd forintot szedve be.

Az APEH dolgozói megfeszített munkával, 728 milliárd forinttal járultak hozzá az éves költségvetési hiánycél teljesüléséhez; megtették a maguk kötelességét, sőt annál többet is - mondta a moderátor. Hozzátéve: az adóigazgatásra költött forintok befektetésnek tekinthetők, mert minden erre fordított forint többszörösen megtérül.

A két adóigazgatási szerv eredményeinek részletes ismertesét hangos tetszéssel, tapssal fogadták a résztvevők. A demonstráció moderátora hangsúlyozta: a két adóigazgatási szerv dolgozói nem csupán magukért dolgoznak; minden kieső adóforint kevesebb közszolgáltatást, azaz kevesebb nyugdíjat, kevesebb egészségügyi intézményt és benne kevesebb egészségügyi ellátást, kevesebb iskola és egyéb oktatási intézmény fenntartását, valamint az önkormányzatok területén kevesebb ellátást jelent.
 

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!