3p

Az Európai Unió üvegházgáz-kibocsátásának 2020-ig történő 20 százalékos csökkentése helyett 30 százalékos csökkentést sürgettek csütörtökön megjelent közös kommentárjában a környezetvédelemért felelős brit, német és francia miniszter.

A Financial Times, a Frankfurter Allgemeine Zeitung és a Le Monde hasábjain közölt írásában  Chris Huhne brit, Norbert Röttgen német, illetve Jean-Louis Borloo francia környezetvédelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogyha Európa kitart a 20 százalékos csökkentés mellett,  valószínűleg alulmarad az alacsony karbon-kibocsátással járó beruházásokért vívott harcban olyan országokkal szemben, mint Kína, Japán és az Egyesült Államok.

A recesszióban lecsökkent kibocsátás miatt a 20 százalékos kibocsátás-visszafogás megvalósításának éves költsége 70 milliárd euróról 48 milliárdra esett - írták a miniszterek. A 30 százalékos cél megvalósítása pedig mindössze 11 milliárd euróval haladná meg a 20 százalékos csökkentés eredeti költségeit - hívták fel a figyelmet. Az Európai Unió már korábban vállalást tett arra, hogy az 1990-es szinthez képest 2020-ra 20 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását. Az EU azonban felajánlotta, hogy kész akár 30 százalékkal is visszafogni a kibocsátást, amennyiben más fejlett gazdaságok is követik példáját. A javaslatra azonban nem érkezett válasz a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcson.

Mostani kommentárjukban a politikusok nem részletezik, hogy a 30 százalékos csökkentés egyoldalú kezdeményezés-e, pusztán megjegyzik: az Európai Uniónak "emelnie kellene a kibocsátással kapcsolatos céljait". Májusban az Európai Bizottság hasonló tervei ellenállásba ütköztek  a brüsszeli üzleti lobbinál, valamint a német és francia gazdasági minisztereknél a megvalósítás költségei miatt. A kibocsátás csökkentése ugyanis terhet róna a gazdaságra a nagyobb energiahatékonyság és a tisztább forrásokra történő átállás miatt. A környezetvédelmi miniszterek szerint ugyanakkor a 30 százalékos kibocsátás csökkentés hozzájárulna az éghajlat legfeljebb két Celsius-fokos   felmelegedéséről szóló célok betartásához, és emellett lendületet adna a "zöld" beruházásoknak az emisszió kereskedelem fellendítésével.

Az európai piacon folytatott kibocsátás-kereskedés a gazdasági válság előtti mértékhez képest 11 százalékkal csökkent, az árak  - egyes vélemények szerint  - túl alacsonyak ahhoz, hogy tőke áramoljon a "zöld" munkahelyekbe és technológiákba.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!